Starity

Hetero színészek, meleg szereplők bőrében II.

2013. szeptember 13. 21:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megérkezett a második rész, melyben újabb színészeket és színésznőket mutatunk be nektek, akik nem voltak szégyenlősek és bátran játszottak olyan karaktereket, akik saját nemükhöz vonzódnak.

hirdetés
Hetero színészek, meleg szereplők bőrében II.

Julianne Moore és Annette Bening

A két színésznő a 2010-es A gyerekek jól vannak című filmben bújt Jules és Nic bőrébe, akik egy kétgyermekes, biszexuális szerelmespárt alkotnak. Kapcsolatuk azonban nem zökkenőmentes és még több kalamajkát fog okozni lányuk, Joni (Mia Wasikowska), aki egyetemre készül, öccse, Laser pedig arra kéri emiatt, hogy keresse fel apjukat, aki csak spermadonorként volt részese világrajövetelüknek.

A való életben viszont mindketten férjes és több gyermekes asszonyok, ugyanis Julianne Bart Freundlich-hez ment feleségül és szült két gyermeket, Annette pedig Hollywood egyik legnagyobb nőcsábászát, Warren Beattyt hálózta be és örvendeztette meg három lánnyal és egy fiúval.

Philip Seymour Hoffman

A 2005-ben megjelent Capote című életrajzi és bűnügyi dráma homoszexuális címszereplőjét alakítja a 46 éves színész. Truman Capote 1959-ben hallotta hírét a szörnyű gyilkosságnak, mely során egy négytagú család életét oltották ki Kansasben és rögtön fejébe veszi, hogy megírja a történetet, e célból pedig egy barátjával, Harper Lee-vel (Catherine Keener) elutaznak a helyszínre, hogy még többet nyomozhasson. Időközben azonban közelebbi viszonyba kerül az egyik gyilkossal.

Hoffman alakításáért Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjat is nyert a „Legjobb férfi főszereplő” kategóriában, ám a színfalak mögött már három gyermek édesapjaként tengeti életét.

Tracy Morgan

A brooklyni komikus a Csontdaráló című vígjátékban kapott szerepet még 2005-ben többek között Adam Sandler és Chris Rock oldalán. A filmben Morgan a foglyokból álló focicsapat egyik szurkolóját, Ms. Tuckert alakította, aki többi sorstársával együtt előszeretettel bújik női ruhákba.

A 44 éves színész még 1985-ben vette feleségül középiskolai szerelmét, ám 2009-ben maga nyújtotta be a váló keresetet. Kapcsolatuknak három fiúgyermek lett a gyümölcse.

Naya Rivera és Heather Morris

A Glee-ben nem csak Darren Criss, hanem a két 26 éves színésznő is olyan szereplők bőrébe bújik, akik saját nemükhöz vonzódnak. Santana és Brittany már a középiskola kezdete óta legjobb barátnők és titkon vonzódnak is egymáshoz, ám ha lehet mondani mindketten könnyűvérűségükről ismertek és nagy férfifalók hírében állnak. Ahogy azonban telik az idő, mindketten ráeszmélnek arra, hogy szerelmesek egymásba, így nagy nehézségek árán, de felvállalják kapcsolatukat.

A való életben viszont Naya jelenleg Big Seannal alkot egy párt, Heather pedig Taylor Hubbell szívét hódított meg, akitől egyébként első gyermekét várja.

Joseph Gordon-Levitt

A 32 éves színész Neil karakterét öltötte magára a 2004-es Titokzatos bőr című drámában, akit a történet szerint szexuálisan zaklatott edzője gyerekkorában, ezért később a prostitúció és a bűnözés irányába terelődik élete.

Joseph nemi identitása sokak számára kérdéses, de számos kolleganőjével szűrte már össze a levet, hiszen 1999-ben Julia Stilesszal alkotott egy párt, majd három évig Larisa Oleynik volt a barátnője, de hírbe hozták olyan sztárokkal is, mint Devon Aoki, Even Rachel Wood, vagy éppen Scarlett Johansson.

Matt Damon

Az ezredfordulón debütált hazánkban A tehetséges Mr. Ripley című filmadaptáció, melynek főszereplőjét, a személyiségtolvaj Tom Ripley-t alakítja a 42 éves színész. Damon karaktere alkalmi munkákból él és az egyik ilyen állás alkalmával fejébe veszi, feljebb lép a ranglistán, egészen az elitek világába. Terve eszközeként egy gazdag férfi, Herbert Greenleaf (James Rebhorn) fiát, Dickie Greenleaf-et (Jude Law) használja, végül azonban gyilkosságig fajulnak a dolgok.

A sikeres színészt Golden Globe-ra is jelölték alakításáért, a díjat azonban végül nem szerezte meg. Magánélete azonban kész főnyeremény, hiszen 2005-ben vette feleségül Luciana Barroso, akinek korábbról már született egy lánya, de Matt szíves örömest lett apja helyett apja Alexiának. Egy évvel házasságkötésük után jött világra első közös lányuk, Isabella, akit később Gia Zavala és Stella Zavala.

Jonathan Rhys Meyers és Ewan McGregor

Az 1998-as Bálványrock – Velvet Goldmine című musicaldráma főszerepeiben, egészen pontosan Curt Wild és Brian Slade bőrében látható a két színész. A sztori 1984-ben játszódik, amikor is Arthur Stuart újságíró (Christian Bale) nyomozni kezd a méltán népszerű rocksztár, Brian Slade (Jonathan Rhys Meyers) karrierjében, aki igen közeli viszonyt ápolt az Ewan McGregor által életre keltett Curt Wilddal.

A valóéletben ennek ellenére nem táplálnak gyengéd érzelmeket saját nemük iránt, hiszen az ír színész szívét Reena Hammernek sikerült meghódítania, McGregor pedig Eve Mavrakisnak fogadott örök hűséget 1995-ben, aki két kislánnyal is megörvendeztette, 2006-ban pedig egy mongol árvát fogadtak örökbe.

Leonardo DiCaprio és David Thewlis

A Titanic sztárja a Christopher Hampton darabján alapuló Teljes napfogyatkozás című romantikus életrajzi drámában a 19. század 16 éves francia költőzsenijét, Arthur Rimbaudot alakítja, aki mentorával, a házas Paul Verlaine-nel (David Thewlis) kerül intim kapcsolatba. A kezdeti lángolás azonban az idő múlásával alább hagy és az egykori romantika helyét a keserűség és az erőszak veszi át.

DiCaprio mindig is nőügyeiről volt híres és bár már 38 éves, még mindig nem telepedett le, sokkal inkább élvezi az agglegények életét, ha pedig úgy adódik, hosszabb-rövidebb ideig beadja a derekát egy-egy híres hölgyeménynek, így történt, hogy kapcsolatban volt már többek között Gisele Bündchennel, Bar Refaelivel és Blake Lively-val is, jelenleg pedig Toni Garrn modellel alkotnak egy párt. Thewlis azonban már 12 éve hűséges partnere Anna Friel színésznőnek, akitől 2005-ben született egy lánya is, Gracie.

Robert Redford

Az 1965-ös Daisy Clover belülről című film Daisy Clover (Natalie Wood) életét követi nyomon, miután valóra vált álma és hollywodi színésznő lett belőle. Magánélete azonban cseppet sem ennyire meseszerű, hiszen férje, Wade Lewis (Robert Redford) titkon saját neméhez vonzódik.

A kamerákon kívül azonban Redford nemi identitása közel sem olyan kusza, mint a romantikus drámában, hiszen még 1958-ban vette el első feleségét, Lola Van Wagennent, akitől négy gyermeke született, egyikük azonban még csecsemőkorában életét vesztette. Lolától 27 év után vált el, majd közelebbi viszonyba került Sonia Bragával és Kathy O'Rearrel is. 1996-ban Sibylle Szaggarst csábította el, akit 2008-ban el is jegyzett, majd egy év múlva a boldogító igent is kimondták, de egyébként négy unokája is született már.

Nelsan Ellis

A 35 éves amerikai színész az HBO nagysikerű vámpíros sorozatában, a True Blood – Inni és élni hagyni című szériában bújik bele a homoszexuális Lafayette Reynolds bőrébe, aki főmunkaidőben a Grillben dolgozik szakácsként, de időnként drogdílerként is keresi kenyerét. Lafayette szereti kirittyenteni magát és odáig van a műszempillákért, sálakért, ékszerekért, de mindig kiáll elveiért.

Nelsan már öt éve alakítja a sokakat megbotránkoztató karaktert, ezért nemi identitása örökös kérdés és nem is szereti taglalni ezt a témát, de néhány éve elárulta, hogy boldog házasságban él feleségével. Emellett azonban nyíltan támogatja a meleg közösséget és nem tolerája az ellenük irányuló támadásokat.

Will Smith

A hamarosan 45. életévét betöltő Smith hatalmas színészi múlttal rendelkezik, így nem túl meglepő módon ő is bevállalt egy homoszexuális szerepet az 1993-as 6szoros ölelés című misztikus drámában, annak ellenére, hogy Denzel Washington állítólag figyelmeztette, nehogy megcsókoljon egy férfit a mozivásznon, mivel ezzel a húzással könnyen keresztbe tehet karrierjének. Valójában pedig karaktere, Paul nem is lehelt csókot egy férfi ajkára sem, de köztudottan saját neméhez vonzódott.

1997-ben vette feleségül Jada Koren Pinkett színésznőt, akitől két gyermeke is született, az idősebbik Jaden és a fiatalabbik Willow. Házasságuk azonban 2012-ben hullámvölgybe került és olyan pletykák kezdtek keringeni, miszerint Will egy bizonyos Duane Martin nevezetű férfi miatt fogja otthagyni feleségét, a hír viszont kacsának bizonyult és a mai napig boldog házasságban élnek.

Greg Kinnear

A Jack Nicholson főszereplésével készült 1997-es Lesz ez még így se! című film nyíltan meleg művészét, Simon Bishopot kelti életre az 50 éves színész, akit kirabolnak és brutálisan megvernek, ezért házsártos szomszédjának, Melvin Udallnek (Jack Nicholson) és a szintén szomszédos lakásban élő, pincérnőként dolgozó Carol Connellynek (Helen Hunt) kell a gondját viselnie.

Greget ezen szerepének hála jelölték Oscar- és Golden Globe-díjra is, ám magánélete szerepénél sokkal kiegyensúlyozottabb, hiszen 1999-ben állt oltár elé Helen Labdonnel, aki 2003-ban hozta világra első kislányukat, Lily Katherine-t, 2006-ban pedig a másodikat, aki az Audrey Mae nevet kapta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek