Starity

Christina Aguilera Ruandában jótékonykodott

2013. szeptember 13. 21:09   |   Szerző: amileroable

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 32 éves énekesnő elmondása szerint bár azért utazott Ruandába, hogy másokon segítsen, végül ezzel saját magán is segített.

hirdetés
Christina Aguilera Ruandában jótékonykodott

Christina Aguilera még idén júniusban járt Ruandában a World Hunger Relief nevezetű karitatív program keretein belül. „Az életem egy olyan pontján történt ez az esemény, amikor a legnagyobb szükségem volt arra, hogy távol legyek a munkától és a kameráktól – mesélte a Grammy-díjas énekesnő egy mostani interjú során. – Már nagyon szükségem volt egy olyan élményre, ami megmutatja hogy mi megy a világban, messze a szórakoztatóipartól.”

Az énekesnő már 2009 óta szóvivője a World Hunger Relief programnak, és már járt Haitiben és Guatemalában is. Elmesélte, hogy az anyaság sokkal empatikusabbá tette azok irányában, akiknek éhezniük kell a világban.

„Annyira szomorú belegondolni, hogy semmi sem választ el minket. És amikor elutazol oda, csak akkor látod igazán és érzed azt, hogy mind ugyanolyanok vagyunk. Csak épp különböző körülményekbe születünk, és ez szomorú, és nem értem miért, de érzem amit érzek, és megteszem, amit tehetek.”

A ruandai útja során a sztár ételt szolgált fel a gyerekeknek és menekülttáborokat látogatott meg – utóbbit találta a legnehezebbnek. „El kellett menekülniük, maguk mögött hagyva mindent és mindenkit, akit szerettek, és ezt nagyon megterhelő átérezni – számolt be az énekesnő könnyes szemmekkel – és te csak segíteni akarsz rajtuk, akárhogy is tudsz.”

A World Hunger Relief program megközelítőleg 150 milló dollárt gyűjtött össze eddigi munkája során 2007-es indulása óta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek