Hayley Williams fellép a mellrák ellen is
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyermekbántalmazás, gyermekkereskedelem és a nehéz körülmények között élő nők mellett kiálló énekesnő most már a mellrák ellen is fellép.


Május a hamburger, január a zabpehely, július pedig a jégkrém hónapja. Sokak szerint teljesen felesleges minden butaságot megünnepelni, de az októberi események mellett mindenki kiáll. A hónapban a mellrák ellen lépnek fel.
2009-ben több mint kétszázezer amerikai nőnél diagnosztizálták a veszélyes rák eme fajtáját. A legfrissebb adatok szerint évente 40 000 nő veszti életét az Egyesült Államokban emiatt. A kutatók kemény munkájának köszönhetően az arány évről évre (kb. 2,1%-ot) csökken.
Az idén 14 éve megrendezésre kerülő jótékonysági esemény amellett, hogy felkelti a nők figyelmét a betegség súlyosságára és veszélyére, anyagilag is támogatja a kezeléseket.
A Hard Rock tevékenységei közé tartozik az a Pink Sheets nevű program, melyet 16 szállodával együtt kezdeményeztek. A rózsaszín lepedővel ellátott szobák bevételének 25%-át a kutatók kapják.
Bret Michaels mellett – aki tavaly a mellrák túlélőivel egy rózsaszín ágyban ugrándozott – Hayley is részt vesz az eseményen.
&bdquo Hayley Williams, a Paramore frontasszonya a Pinktober nagykövete lesz a hónapban. Számos rajongói találkozón részt vesz, ahol a fanatikusok és a média előtt elmondja beszédét, reménykedve, hogy sikerül felhívni a fiatalabb generáció figyelmét is a mellrákra. A tervek szerint a philadelphiai központban a kutatókkal is találkozik, akiknek átadja a programból befolyt összeget. – írja az nrn.com.
Bár a fiatalabbak közt jóval kevesebben vannak, akik szenvednek az életveszélyes betegségtől, a 30 és 40 év közti amerikai nőkből 1 a 227-hez az arány, hogy valakinél kialakul. A kutatási eredményeket nem tették közzé az említett korosztály alatt.
A program szeptember 30-án kezdődik az Egyesült Államokban, itthon pedig októberben.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.