Első gyermekét várja az NCIS Los Angeles színésznője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég látott napvilágot a hír, hogy az NCIS – LA színésznője és párja első gyermeküket várják!


Zajlanak az események az NCIS – Los Angeles című sorozat háza táján, hiszen nemrég számoltunk be arról, hogy a sorozat egyik főszereplőjének, Eric Christian Olsennek kisfia született, most pedig már arról értesítjük a rajongókat, hogy a Kensi Blye-t alakító színésznő – Daniela Ruah – és vőlegénye, David is első gyermekét várják!
A 29 éves színésznő a People magazinnak adott interjújában számolt be az örömteli hírről, amelyben elárulta a baba nemét is:
„Annyira izgatott vagyok most, hogy egy kisfiút hordok a szívem alatt, és így egy új fejezet kezdődik az életemben szülőként a párommal, Daviddel” – majd hozzátette: „Egyszerűen csodálatos érzés, hogy mennyire szeretem a kis emberkét, akit eddig csak egy fekete-fehér képernyőn láttam. Saját családot alapítok, amihez nincs fogható érzés!”
Daniela vőlegénye egyébként nem más, mint David Paul Olsen. A név pedig nem véletlenül cseng ismerősen, hiszen David nem más, mint Eric bátyja. A pár (Daniela és David) kapcsolatáról eddig nem is nagyon hallhattunk, ám valószínű, hogy a forgatások alatt ismerkedtek össze, hiszen David a sorozatban Eric kaszkadőre!
Daniela és Eric a való életben is nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, így nem meglepő, hogy a színész saját Twitter-oldalán is megosztotta a hírt, amelyhez a következő kedves szavakat fűzte: „Ennél izgatottabb már nem is lehetnék! Két, számomra kedves ember létrehozott egy harmadikat! Nagybácsi leszek!!”
Arról, hogy a terhesség hogyan fog kihatni a szeptember 24-én startoló ötödik évad és Kensi Blye ügynök jövőjére, még nincsenek hírek.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Megtörte a csendet a színésznő.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Új szerelemre talált.
Elmondta a véleményét a sztár.
Segített az énekesnőnek a híresség.
Elárulta az edzésrutinját.
Vicces képet posztolt.
Hamar egy pár lettek.
Hamarosan jön a sorozat.