Starity

Jordin Sparks szerepelni fog a CSI-ban

2013. október 08. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A CBS bejelentette, hogy Jordin Sparks egy epizód erejéig szerepelni fog a CSI: A helyszínelők sorozatban.

hirdetés
Jordin Sparks szerepelni fog a CSI-ban

A Broadway, illetve több filmes főszerep után Jordin egy sorozatban is kipróbálja magát: a CSI: A helyszínelőkben lesz vendégszereplő.

Az énekes-színésznő egy Alison nevű középiskolai tanárt fog alakítani, aki valahogyan egy véres hotelszobába kerül, azaz a bűntett helyszínére. Több részletet nem árultak el a történetről. Azt azonban lehet tudni, hogy az epizód novemberben lesz majd látható.

Jordin nem az első énekes, aki szerepel a sorozatban, láthattuk már feltűnni benne Taylor Swiftet vagy Justin Biebert.

Jordintól egyébként nem idegen a színészet, már az iskolás évei alatt is foglalkozott vele, valamint az elmúlt 4 évben főszerepet kapott egy Broadway-musicalben, valamint több filmben is (Sparkle, The Inevitable Defeat of Mister and Pete), illetve jelenleg új filmjét, a Left Behindot (Az Otthagyottak) forgatja Nicolas Cage és Chad Michael Murray oldalán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek