Starity

Cinthya készen áll a rák legyőzésére

2013. október 09. 18:06   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pár napja derült ki, hogy Varga Viktor barátnőjének, Chinthya Dictatornak több kitüremkedő csomó jelent meg nyakán. Az orvosai és a fiatal pár akkor még csak arról tudtak, hogy 90% esély van arra, hogy a lánynak szembe kell néznie a rákkal, ám mindvégig reménykedtek.

hirdetés
Cinthya készen áll a rák legyőzésére
Fotó: TV2

Varga Viktor szerelmének 90% esélye volt arra, hogy kiderüljön, rákos, ám végig bíztak abban a maradék 10%-ban. Sajnos kiderült, hogy Cinthyának meg kell küzdenie a halálos kórral. A nyirokrákkal küzdő lány azonban készen áll legyőzni azt.

Viktor kedvese azt állítja, csak akkor sírt a betegsége miatt, mikor kiderült. Se előtte, se utána. „Miután elmondták ezt a hírt, Viktorral kimentünk a kórház elé, leültünk egy padra és elsírtuk magunkat mind a ketten. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy sírtam. Úgy gondolom, hogy ez most egy feladat, amit meg kell oldanom. Az élet valami miatt ezt nekünk küldte. Abban biztos vagyok, hogy túl fogom élni, biztosan nagy harc lesz, de készen állok rá” – mondta pozitívan a Mokkában.

Minden rossz hír mellett Cithya bízik benne, hogy a mostani vizsgálatok eredménye jó lesz.

„Már megtörtént a következő lépés. Vettek metszeteket a csomóimból, mert ez sokkal pontosabb lesz. Tehát elkerülhetjük azt, hogy esetleg ki kelljen venni a csomót. Ebből a vizsgálatból ki fog derülni, hogy száz százalékos-e egyáltalán, mert azért van pár százalék esély arra, hogy ez nem biztos. Ha száz százalékos, akkor kiderül, hogy milyen erősségű kemoterápiát illetve sugárkezelést kell kapnom.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek