Jövőhéten startol Carrie naplójának folytatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rajongóknak nem kell már sokat várniuk a CW manapság egyik legfelkapottabb sorozatának második évadára, a Carrie naplójára, ugyanis jövőhét pénteken startol!


A Carrie naplója című sorozatot idén januárban kezdte el vetíteni az amerikai CW televízió, és a sikerek után második évadot is berendelte a televíziós társaság.
A forgatások a nyáron és szeptemberben zajlottak, valamint az USA-ban már premier-parti is volt a sorozat tiszteletére.
Eddig nem lehetett sokat tudni, mi várható a sorozat második évadában, de nemrég a sorozat készítője, Amy B. Harris megosztott néhány információt ezzel kapcsolatban:
„Carrie és Sebastian – amint azt tudjuk – az évad végén különváltak, és ez az új évadban sem fog változni. Carrie-nek Chris Wood formájában, míg Sebastiannak Mollie Sims alakítja majd az új „társát”. De ne aggódjanak a Kyddshaw-fanok, ugyanis lesz még elég szerelmi kavarodás kettejük között, és azt is biztosan elmondhatom, hogy a kapcsolatuk még messze nem ért a végéhez” – mesélte Amy.
Chris Wood és Mollie Sims mellett azonban egy új-régi szereplő is bekerül a sorozatba a Szex és New Yorkból, ez pedig nem más, mint Samantha Jones, a nagyszájú Samantha szerepét pedig Lindsey Gort kapta meg.
A sorozatot a CW Amerikában jövőhét pénteken, azaz október 25-én adja le először, és ha a nézettség jó lesz, talán hazai premierre is számíthatunk.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Vicces utalás lett belőle.
Napvilágra került egy posztja.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Kerekedik a pocakja.
A rajongók szerint Taylor Swift nincs jól.
Dúl köztük a szerelem.
Szeretne magánéletet.
Barátság maradt köztük.
Fájdalmas időszakot él meg.