Starity

Megérkezett az utolsó előzetes a Futótűzhöz

2013. október 28. 17:05   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Éjszaka mutatták be Az éhezők viadala: Futótűz premier előtti új és egyben utolsó előzetesét.

hirdetés
Megérkezett az utolsó előzetes a Futótűzhöz

A rajongók már lázban égnek Az éhezők viadala folytatása miatt, melynek premierdátuma rohamosan közelít. Korábban már két trailer napvilágot látott, az első hivatalos áprilisban, illetve egy a San Diegó-i Comic-Con keretei között került bemutatásra. A film készítői pár nappal ezelőtt jelentették be, hogy az utolsó előzetes október 27-én, a mi időszámításunk szerint éjszaka érkezik.

Az új előzetesben végre betekintést nyerhetünk Katniss (Jennifer Lawrence) és Peeta (Josh Hutcherson) kalandjaiba az arénában, ahol Snow elnök (Donald Sutherland) jóvoltából idén is az életükért kell küzdeniük – ezúttal azonban egész más körülmények között.

A kiválasztottak ugyanis a korábbi győztesek nevei közül kerültek ki, így a mezőnyben nem halálra rémült gyerekek, hanem tapasztalt gyilkosok harcolnak. A 146 perces filmből az arénai jelenetek mindössze 40 percet tesznek ki, az első több, mint egy és fél órában kerül sor a győzelmi körútra, megtudhatjuk a kitörőben levő lázadás körülményeit, illetve valószínűleg idén is nagy hangsúlyt fektetnek a viadal előtti készületekre és az ellenség bemutatására.

Aki esetleg nem elégszik meg az előzetesekkel, annak sem kell aggódnia, hiszen bejelentették, hogy a november 10-én megrendezésre kerülő MTV Europe Music Awardson bemutatnak egy kisebb jelenetet a filmből. A közvetlenül utána következő napon, november 11-én London ad otthont Az éhezők viadala: Futótűz világpremierjének, hazánkba pedig november 21-én érkezik.

A filmben egyébként rengeteg már jól ismert szereplőt láthatunk majd, Lawrence és Hutcherson mellett Liam Hemsworth (Gale), Elizabeth Banks (Effie), Woody Harrelson (Haymitch), Willow Shields (Prim), Stanley Tucci (Caesar Flickerman) és a fentebb említett Donald Sutherland (Snow elnök) is visszatér a vászonra. Mellettük azonban sok új arc is visszaköszön majd, többek között Sam Claflin (Finnick Odair) és Jena Malone (Johanna Mason) személyében is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek