Starity

Mariah Carey közzétette új albumborítóját

2013. október 29. 14:02   |   Szerző: LaTasha

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mariah Carey-t mindig is olyan énekesnőnek ismerhettük, aki az egész szívét-lelkét belefektette a dalaiba, s ez most sincs másként. Új albumáról már kijött a Beautiful című megasláger, ám hamarosan jönnek a következők is - amiket már egyenesen a lemezről hallgathatunk meg.

hirdetés
Mariah Carey közzétette új albumborítóját

Mariah Carey tegnap tette közzé mintegy 14 millió Facebook-követőjének az új albumának címlaptervét, mely a The Art Of Letting Go (A művészet szabadjára engedve) címet viseli.

A 43 éves énekesnő egy testszínű, kötött egyberészes fürdőruhát visel, ám mégsem kelt közönséges benyomást, sőt, úgy véljük, ez az utóbbi évek egyik legízlésesebb női albumborítója, hiszen minden megtalálható rajta, amit Mariah képvisel: érzékiség, szexualitás, bujaság, bájjal és cseppnyi szolidaritással keveredve.

Az album egyébként november 11-én fog megjelenni világszerte, bár a magyar rajongóknak biztosan pár napot még rá kell számolniuk a hivatalos publikálás dátumára.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek