Starity

Tripla házasság köttetett a haldokló anyuka miatt

2013. október 30. 17:05   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három amerikai testvér ugyanarra a napra időzítette az esküvőjét annak érdekében, hogy halálos beteg anyukájuk boldogan nézhesse végig, amint a leányai kimondják a boldogító igent. Nem sokkal később az édesanya örökre lehunyta szemeit.

hirdetés
Tripla házasság köttetett a haldokló anyuka miatt

Sarah, Kaylee, illetve Jodie Swales ugyanazon a napon, október 13-án mondták ki párjaiknak a boldogító igent Georgában. Bár az eredeti terv úgy volt, hogy a lányok majd október 26-án tartják meg a ceremónát, azonban édesanyjuk állapota napról napra csak rosszabbodott és kiderült, hogy a súlyos betegség már a májára is átterjedt, így az orvosok már nem tudtak mit kezdeni vele.

Édesanyjuk, Becky Swales boldog életét a súlyos és gyógyíthatatlan mellrák árnyékolta be, melyet három éve, február 15-én diagnosztizáltak nála. Az orvosok úgy vélték, hogy a kemoterápia nagyon sokat segített rajta, azonban kicsivel később felfedezték, hogy a rák átterjedt a többi szervére is.

Miután teljesült utolsó kívánsága és láthatta gyönyörű, fehér mennyasszonyi ruhában a kislányait 12 órával később, hétfőn, október 14-én elhunyt. Mielőtt meghalt volna, Becky a saját Facebook-oldalán a következő bejegyzést tette közzé:

„Hálát adok Istennek, amiért minden nap felkelhetek. A szerető férjem, a három gyönyörű lányom és az anyukám mindig mellettem álltak. Nem tudom elégszer elhangoztatni, hogy mennyire örülök neki, hogy ők itt vannak nekem.”


Büszke anyuka három gyönyörűszép lányával. Ekkoriban még minden a legnagyobb rendben volt.


Boldogság. Mindhárman egyszerre mondták ki a boldogító igent párjuknak.


Az újdonsült feleségek édesanyjukkal. Becky boldogan tért örök nyugovóra.

„Elég szomorú – mesélte a ceremónia előtt a FOX5 által készített interjú során Jodie. – Nagyon örülünk neki, hogy itt van, viszont nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó nagy dolog, amit velünk fog csinálni.”

Ez után Jodie testvére, Sarah hozzátette: „Ez nemcsak olyan, hogy elveszítünk egy anyát, hanem egy édesanyát és egy legjobb barátot egyben, akit ott akarunk látni az esküvőnkön. Az esküvőnk nem lett volna ugyanolyan, ha nem lett volna ott és nem tapasztalta volna meg ezt a fantasztikus érzést velünk.”

A lányok édesapja, Otis Swales boldogan kísérte oda az izgatott vőlegényekhez, ám ez a boldogság hamar elszállt. Ő és Becky 25 éve alkottak boldog párt. „A feleségem volt életem szerelme és borzasztó nehéz. Viszont nagyon büszke vagyok a lányaimra. Imádkozok minden egyes nap, hogy átvészeljek minden napot.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek