Starity

Kurt Cobainre emlékeztek a zenész egykori kollégái

2013. október 31. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mint már korábban is adtunk hírt róla: idén októberben ünnepli a Nirvana utolsó albumának, az In Uterónak a megjelenését; ebből a jeles alkalomból pedig Kurt Cobain zenésztársai után az egykori kollégák is visszaemlékeztek a legendás zenészre.

hirdetés
Kurt Cobainre emlékeztek a zenész egykori kollégái

Míg nemrégiben az egykori Nirvana tagok, Krist Novoselic és Dave Grohl eméleztek a 20 éves jubileum kapcsán utolsó albumukra és kedves barátjukra; addig legutóbb további munkatársak emlékeztek meg a legendás zenészről és arról a 20 évvel ezelőtti napról, amikor is napvilágot látott a Nirvana utolsó nagy sikerű aluma, az In Utero.

" Kurt Cobain felhívott engem. Az első reakcióm az volt, hogy ez egy kamuhívás vagy valami, a második reakcióm pedig az volt, hogy 'igen, persze, naná!' Valamikor egy punk-rock lemezboltban dolgoztam, nem igazán gondolkodtam azon, hogy zenéljek – unott voltam akkoriban és betegeskedtem, amikor ez történt. Úgy sodort magával ez az egész mint a forgószél, mely augusztustól áprilisig tartott. Amikor Kurt meghalt, az életem ugyanabba a kerékvágásba zökkent vissza, mint amiben azelőtt volt. Befordultam és rövid ideig remete életet éltem. Nem játszottam egészen addig, míg egy nap Dave el nem jött hozzám és hozott egy kazettát. A Foo Fighters albuma volt rajta. Ez volt az első dolog, mely arra sarkallt, hogy ismét érdeklődést mutassak a zene felé. Kurt jól érezte magát, vicces volt és annyira jellemző volt rá, hogy amit akart – különösen, ha a saját zenéjéről volt szó -, azt nagyon komolyan vette. Azt kell, hogy mondjam: utálta a hírnevet, a siker azonban megrészegítette„ – emlékezett vissza Pat Smear, aki 1993 és 1994 között gitározgatott olykor a Nirvanával.


A Nirvana és Pat Smear

”A Melody Maker számára fotóztam őket a Reading Fesztiválon 1991-ben. Nagyon jó humorérzékük volt. Az In Utero turnén velük lógtam pár napig Amerikában. Partiztunk a turnébuszban, mindannyian megnéztük Kurt Queen videóit, majd nyertem egy bowling labdát és egy darab tévéképernyőt, melyen Freddie Mercury épp a lehető legjobb benyomást nyújtja magáról. Úgy gondoltam akkoriban, hogy az In Utero a legjobb album. Láttam őket élőben akkoriban és masszívan éreztem az izgatottságot, mely a bennük rejlő lehetőségek miatt fogott el. Pat Smear egy fix összegett adott nekik és én olyan izgatott voltam amiatt, hogy hallhatom őket és ahogy ő közreműködik velük a stúdióban. Ők így együtt nagyon egésznek és boldognak tűntek, mint amennyire nem voltak ilyenek 1992-ben. A legutolsó amikor láttam őket, az az MTV-s show volt – az volt a kedvenc alkalmam, amikor is megcsodálhattam őket. Azt vártam tőlük, hogy folytatják majd, hogy jobbak és még jobbak legyenek, de a fényekkel együtt a zene is kihunyt mindörökké„ – osztotta meg emlékeit a zenekar fotósa, Steve Gullick, aki talán a leghíresebb képeket készítette a csapatról.

Steve Gullick készítette a legismertebb képeket a Nirvanáról

”Zeneileg nagyon izgalmasak voltak, és nagyon tökéletesek. Számomra az In Utero a munkájuk legjobb részét jelentette. Az olyan dalok, mint a Pennyroyal Tea vagy az All Apologies megállítanak azon az ösvényen, melyen haladtál eddig. De volt idő – még mielőtt a lemez kijött -, hogy rengeteg nézeteltérés volt. Az emberek tudták, hogy a Nirvana tehetetlen a feladatok elvégzésével szember Kurt problémái miatt. Az általános érzés a zenekarral kapcsolatban az volt, hogy a Nirvana kiégett. Én tudtam, hogy ők ettől többet akarnak és készíteni fognak egy brilliáns albumot. Teljesen olyan volt, mintha minden második hónapban vagy héten lenne egy 'Kurt meghalt' pletyka. Jól emlékszem a napra, amikor Kurt meghalt – péntek délután volt, én ültem az irodában és olyan volt, mintha rám zúdult volna a hívások cunamija. A szíved mélyén még kapaszkodsz abba a reménybe, hogy minden rendben lesz, de ez csupán egy újabb hamis vészhelyzet...és akkor a turnémenedzserük felívott engem, hogy elmondja: Kurt halott„ - emlékezett vissza a zenekar sajtófőnöke, Anton Brooks.

”Senki nincs köztünk a csapatban, aki ne a Nirvana miatt zenélne. Mindent szívesen hallgatok, amit ők csináltak, pedig minden alkalommal összetörik a szívem. Emlékszem, ahogyan az ágyamon fekve sírtam és az édesapám jött oda hozzám, hogy beszéljen velem, hogy megpróbálja megértetni, miért lehet egy gyerek zaklatott, amiért egy-egy énekes – mondjuk úgy: kilép, abbahagyja. Az In Utero hangzásvilága durvább és zajosabb és vadabb a Nevermindhoz képest. A dalszövegek is sokkal őszintébbek és amikor hallod, hogy milyen nehéz volt mindez Kurt Cobain számára, akkor megenyhülsz a lehetőségekkel és nyomással szemben„ – nyilatkozta az Independentnek Kacey Underwood, a Big Deal gitárosa.


A Big Deal

”Úgy vélem, az In Utero a Nirvanalegérdekesebb hangszerelésű albuma. Jobban kedvelem Steve Albini produkcióit Butch Vigéval szemben, mert ő tette a csapat hangzását keményebbé. Megszerezte a fellelhető legjobb dobhangzást a csapat számára, melyet nem sok producer ért volna el akkoriban. A zenémet a grunge inspirálta, mert volt egy csapat frusztrált ember, aki zajt akart csapni és lássuk be: voltak gyönyörű melódiák is abban a zajban" – révedezett a múltba Max Bloom is, aki a Yuck frontembereként többször is láthatta a Nirvanát.


Max Bloom és zenekara, a Yuck

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek