Starity

Bonnie Tyler dallal segíti a rászoruló gyermekeket

2013. november 03. 15:03   |   Szerző: bazsi888

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit közmédia-szolgáltató, a BBC idén is megrendezi november közepén a Children in Need elnevezésű jótékonysági teleton estjét, amin már egy hónappal előtte gőzerővel dolgoznak nemcsak a szervezők, de a sztárok is.

hirdetés
Bonnie Tyler dallal segíti a rászoruló gyermekeket

Az adománygyűjtés Nagy-Britannia-szerte tart azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő brit gyermekek és tinédzserek megélhetését, iskoláztatását, pályájuk egyengetését segítsék. A Children in Need program segíti a többi kisebb szervezet munkáját, vagyis az adománygyűjtésből befolyt összeget szétosztják a regionális központoknak.
A BBC 1980-óta minden évben megrendezi a segélyt és akkor 1 millió brit font gyűlt össze, tavaly azonban már 46 millió. 1980-tól eddig összesen 600 millió fontot sikerült erre a nemes célra fordítani.

Persze ahhoz, hogy az emberek adakozzanak, szükség van olyan ismert arcokra is, akik példát mutatnak és nevüket adják a jótékonysági műsorhoz még akkor is, ha csupán egy telefonhívást kell indítaniuk a megadott számra.

Ebben az évben Bonnie Tylert is felkérték erre a szerepre, ráadásul örökzöld klasszikus slágerének, a Holding Out for a Hero-nak az átírt változatát énekli két TV reklámban is. Az énekesnő büszkén énekelte fel újra a Jim Steinman által írt és azóta számtalan filmzeneként szolgáló dal új verzióját, ráadásul a kampányfilmekben is szerepet kapott. Természetesen a dalszöveget változtatták csak meg mókásra, a zenei alap nem változott. A Children in Need idei egyik szlogenje, a „Be a Hero!”, vagyis „Legyél hős!”

Az adománygyűjtés marketingizgatója, Sarah Monteith így nyilatkozott a walesonline-nak: &bdquo Bonnie Tyler és ez a legendás dal a legjobb választás, hogy segítsen megünnepelni azokat a hősöket, akik adományaikkal megtisztelik az alapítványt és külön öröm, hogy Bonnie is részt vesz az idei kampányban.”

Bonnie Tyler is büszkén vállalta a feladatot, és nagyon örül annak, hogy a Children in Need évről évre egyre nagyobb és egyre több embert mozgat meg, továbbá hogy egy egészen új verzióban felénekelhette régi slágerét. A brit rockénekesnő 2009-benis a fellépők között volt, 2001-ben pedig egy minikoncertet adott. Az eseményt, amelyen Bonnie is fellép, november 15-én közvetíti élőben a BBC.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek