Starity

Barbra Streisand és Malala lett a Glamour választottja

2013. november 13. 09:09   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Glamour magazin a tinédzser pakisztáni lányt, Malalát és a szupersztár Barbra Streisandot tüntette ki az Év Nőinek járó díjjal.

hirdetés
Barbra Streisand és Malala lett a Glamour választottja

A 16 éves Malala, „A lányok hőse” akkor került a címlapokra tavaly, amikor a világ megtudta, hogy a fiatal lányt talibán katonák fejbelőtték, mivel szenvedélyesen szónokolt arról, hogy az oktatás a lányokat is megilleti. A bátor diáklányt azonnal Nagy-Britanniába szállították, ott kezelték a felgyógyulásáig és azóta ő a lányok jogainak legfőbb szószólója. Még a Nobel Béke-díjra is jelölték – így ő lett az egyik legfiatalabb jelölt.

Malala és Streisand mellett más nyerteseket is ünnepelhettek az estély résztvevői: Lady Gagát, aki kitüntetést kapott a kampányáért, amellyel a bántalmazásokat próbálja megfékezni és az áldozatoknak nyújt támogatást; és Christy Turlington Burns és Liya Kebede modelleket, akiknek az alapítványa világszerte azért harcol, hogy az édesanyák jobb egészségügyi ellátást kapjanak, bárhol is élnek.

„Mindegyik [díjazott] nő önmagában is valódi erő, de add őket össze és valami varázslatosat kapsz — egy csoport vezért, akik megváltoztathatják a világot”mondta Cindi Leive, a Glamour főszerkesztője.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek