Starity

Miley és Demi beszélte rá a fűre Joe Jonast!

2013. december 02. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Joe Jonas nemrég bevallotta: Miley Cyrus és Demi Lovato bátorította, hogy kipróbálja a marihuánát.

hirdetés
Miley és Demi beszélte rá a fűre Joe Jonast!

A Jonas Brothers szépfiúja megszenvedte, hogy csupa Disney-sztárral volt körülvéve évekkel ezelőtt, 17 éves korában ugyanis Miley és Demi voltak azok, akik bátorították, próbálja ki a füves cigit.

Erről Joe maga beszélt a Vulture magazin riporterének: „Először Demivel és Miley-val füveztem. Olyan 17-18 lehettem, állandóan mondogatták, hogy próbáljam ki, próbáljam ki. Szóval kipróbáltam, és remek volt. De már nem füvezek olyan gyakran.”

Az énekes arról is beszámolt, hogy ugyan Demi Lovato étkezési és bipoláris zavarokkal vonult rehabra, igazából a drogokkal gyűlt meg a baja, és csak azért maradt Demivel, mert segíteni akart neki.

„Úgy éreztem, hogy gondoskodnom kell róla, ugyanakkor hazugságok közt éltem. Nem voltam boldog, de mellette kellett maradnom, mert segítenem kellett neki.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek