Starity

Megvan a Melodifestivalen fellépőinek sorrendje

2013. december 21. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap óta hivatalosan is tudjuk, milyen sorrendben láthatjuk az énekeseket Svédország legnagyobb szabású rendezvényén.

hirdetés
Megvan a Melodifestivalen fellépőinek sorrendje

A Melodifestivalen azóta az egyik legnagyobb show Svédországban, mióta részt vesznek az Eurovíziós Dalfesztiválon. Talán nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a Melo elődöntőinek, mint magának az ESC-nek, ami nem is csoda, hiszen csupa híresség szerepel a nevezők között.

32 versenyző kerül a legjobbak közé, akik közül négy héten át minden szombaton nyolcan lépnek fel, közülük az első két helyezett továbbjut, a harmadik és a negyedik helyre kerülő előadó pedig az úgynevezett „Második esély” fordulóban mérheti össze tudását, ahonnan ismét csak az első kettő jut tovább, ezzel teljessé téve a döntő 10 fős mezőnyét. A fináléra idén március 8-án fog sor kerülni a stockholmi Friends Arénában.

A Melfest indulóinak névsorát már majdnem egy hónapja tették közzé, két felvonásban, a fellépők sorrendjét azonban csak tegnap publikálta a svéd közszolgálati televízió, az SVT. Az első negyeddöntőt február 1-jén Yohio fogja nyitni Malmőben, és Anton Ewald fogja zárni az egészet Örnsköldsvikben február 22-én.

1. Negyeddöntő: Malmö, február 1.

1. ”To the End” – Yohio
2. ”Aleo” – Mahan Moin
3. ”Bröder” – Linus Svenning
4. ”Casanova” – Elisa Lindström
5. ”Bedroom” – Alvaro Estrella
6. ”Songbird” – Ellen Benediktson
7. ”Bygdens son” – Sylvester Schlegel
8. ”Survivor” – Helena Paparizou

2. Negyeddöntő: Linköping, február 8.

1. ”Love Trigger” – JEM
2. ”Hallelujah” – The Refreshments
3. ”Glow” – Manda
4. ”Efter solsken” – Panetoz
5. ”I Am Somebody” – Pink Pistols
6. ”Undo” – Sanna Nielsen
7. ”Set Yourself Free” – Little Great Things
8. ”När änglarna går hem” – Martin Stenmarck

3. Negyeddöntő: Göteborg, február 15.

1. ”Echo” – Outtrigger
2. ”Red” – EKO
3. ”Yes We Can” – Oscar Zia
4. ”Burning Alive” – Shirley Clamp
5. ”All We Are” – State of Drama
6. ”En enkel sång” – CajsaStina Åkerström
7. ”Busy Doin’ Nothin’” – Ace Wilder
8. ”Around the World” – dr. alban & Jessica Folcker

4. Negyeddöntő: Örnsköldsvik, február 22.

1. ”Blame It On The Disco” – Alcazar
2. ”Fight Me If You Dare” – I.D.A
3. ”Hollow” – Janet Leon
4. ”Raise Your Hands” – Ammotrack
5. ”Hela natten” – Josef Johansson
6. ”Ta mig” – Linda Bengtzing
7. ”En himmelsk sång” – Ellinore Holmer
8. ”Natural” – Anton Ewald

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek