Starity

A Def Leppard együtt lépett fel a Voice mentoraival

2013. december 22. 22:10   |   Szerző: amileroable

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legendás Def Leppard három tagja a négy mentorral közösen adta elő az immár klasszikusnak számító Pour Your Sugar On Me című dalukat a tehetségkutató ötödik szériájában.

hirdetés
A Def Leppard együtt lépett fel a Voice mentoraival

Campbellt még egy 2011-es interjúban kérdezték arról, hogy ennyi után nem találják-e már fárasztónak újra és újra előadni Pour Your Sugar On me című dalukat:

„Őszintén szólva nagyszerű lenne néha más, kevésbé ismert számmal is színpadra lépni, és mondjuk a High ’n Dry albumról játszani valamit. Mindemellett minden egyes alkalommal, amikor a színpadra lépünk, egy teljesen más közönséggel van dolgunk, és a közönség úgyszólván a banda hatodik tagjává válik ezzel. Mindig izgalmas a közönség számára is, hiszen meglehet már milliószor játszottuk a Photograph című dalt is, mégis vannak olyanok, akik számára ez az első alkalom, hogy hallják.”

A Voice hatodik évadja egy nappal a Téli Olimpia vége után kerül adásba, és ezúttal is Shakira illetve Usher váltja Christinát és Cee Lót, míg Adam Levine és Blake Shelton erre az évadra is maradnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek