Starity

Így szilvesztereztek idén a celebek

2014. január 03. 20:08   |   Szerző: Starity

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legtöbb sztár idén is partizni indult, de akadtak olyanok is, akik csendesebben, szeretteik társaságában várták az új évet.

hirdetés
Így szilvesztereztek idén a celebek

Demi Lovato

Demi bizony most sem pihent, hanem az ET Canada NYE-n lépett fel és szórakoztatta rajongóit. Ám ezután neki is jutott ideje egy kis szórakozásra és városnézésre.

Miley Cyrus

Miley is először munkával kezdte, hiszen ő is fellépett ott, ahol Demi, azonban a show után egyik barátnőjével partizott. Több szórakozóhelyre is betértek és az ott lévők szerint Miley-ék igen intim kapcsolatba kerültek, később pedig otthon is koccintott az új évre családjával.

Selena Gomez

Az ex-Disney-sztár barátaival töltötte a szilvesztert, s hogy az egész érdekes és mókás legyen, vicces mintájú kezeslábasokba bújtak, majd éjfélkor almabort ittak.

Vanessa Hudgens

A színésznő jól megérdemelt a pihenését töltötte, hiszen egy sikeres és munkával teli évet zárhatott le. Nessa párjával, Austin Butlerrel ünnepelt és együtt élvezték a 2014-es év első felkelő napjának látványát.

Taylor Swift, Sarah Hyland és Matt Prokop

A country-sztár és a fiatal színésznő együtt szilveszterezett, de a Taylor házában rendezett partin nem csupán Sarah és barátja, Matt Prokop, hanem rengeteg barát is részt vett, a hangulat pedig garantáltan jó volt.

Cody Simpson

A fiatal énekes még szilveszter előtt elutazott barátaival és párjával St. Luciára, így az ünnepet is ott töltötték a homokos tengerparton, verőfényes napsütésben.

Josh Hutcherson

Az Éhezők viadala sztárja családi és baráti körben ünnepelt, így csak egy kisebb partit csapott.

Cher Lloyd

A brit X Factorban feltűnt fiatal énekesnő szilveszterkor barátaival és újdonsült férjével ünnepelt.

Ariana Grande

A fiatal énekesnő is büszke lehet magára, hiszen bátran kijelenthetjük, hogy ez az ő éve volt. Szilveszterkor épp Japánban tartózkodott, viszont testvére, Frankie és legjobb barátnője, Alexa vele tartottak, így nem kellett egyedül ünnepelnie.

Zayn Malik és Perrie Edwards

A fiatal jegyesek csakúgy, mint a karácsonyt, a szilvesztert is együtt töltötték és egy közös képpel köszöntötték a nagyvilágot az újév alkalmával, melyen épp egy jégkorcsolya pályán vannak.

Jade Thirlwall

A Little Mix másik gyönyörű énekesnője egy hatalmas partin ünnepelt, melyen igazi hercegnőként bántak vele. A bulin barátai és családtagjai voltak jelen.

Victoria Justice

Victoria pár barátjával és párjával, Pierson Fode-dal ünnepelt, ám a bulizás előtt még egy jócselekedetre is jutott ideje, ugyanis vért adott egy kórházban.

Zendaya

A Disney-csillag barátnőivel és családjával ünnepelt, vendégekből pedig nem volt hiány, hisz nagy famíliával rendelkezik. A házibuli után Katt Williams előadásán is részt vett, majd egy utcabálon folytatták a mulatást.

Ashley Benson

A csinos kis hazudozó barátjával, Logannel ünnepelt egy étteremben, minden felhajtás nélkül.

Joe Jonas

A középső Jonas-bratyó barátnőjével töltötte estéjét és egy lufival köszöntötte rajongóit az új évben.

Kevin és Danielle Jonas

A házaspár természetesen együtt ünnepelt, és ahogy azt illik, éjfélkor egy csókkal zárták az óévet és egyben köszöntötték az újévet is.

Nick Jonas

Nick aktív kikapcsolódást választott és a hegyekben pihent, azonban itt is összefutott néhány rajongóval, akihez szívesen beállt egy csoportkép erejéig.

Hilary Duff

A szőke színésznő férjével, Mike Comrie-val együtt rendesen kicsípte magát és egy igazi sztármamához illően ünnepelt.

Avan Jogia és David Henrie

A két sztár meglepő módon együtt töltötte a szilvesztert, a partin pedig jelen volt még Avan barátnője és testvére is.

Beyoncé

Bey férje, Jay-Z társaságában köszöntötte az újévet Miamiban. Motorral furikáztak a városban, majd belevetették magukat a partizásba, ahol – a sztárpárt ismerve – nem kevés pénzt költhettek italokra.

Rihanna és Cara Delevingne

Riri egy egészen érdekes szerelésben indult el bulizni Jay-Z manhattani klubjába, ahol többek között Cara Delevingne társaságában várta 2014-et. Rihanna és barátai egy privát szobát kaptak, hogy senki ne zavarja meg őket, és a Daily Mail értesülései szerint minden italból a lehető legjobbat, azaz a legdrágábbat rendelték.

Bella Thorne

A Disney-üdvöske barátnőivel csapott egy pizsamapartit, s így búcsúztatták az óévet sok-sok finomság társaságában.

Jessica Alba

A szépséges színésznő szokásától eltérően nem meghitt családi körben ünnepelt, hanem ezúttal barátnőivel tartott egy csajos estét.

Rita Ora

A popsztár egy igazán merész képet osztott meg rajongóival a Twitter-oldalán, így kívánva nekik boldog újévet. Rita Las Vegasban szilveszterezett és a fotó alapján nagy bulit csaphattak barátaival, ahol nem meglepő módon nagyon jól is érezték magukat.

Mariah Carey

Mariah szerető családanya módjára csemetéivel és férjével töltötte az év utolsó napját, még bulizni is együtt mentek, de természetesen nem valami hatalmas partira kell gondolni, hanem egy sokkal konzervatívabb és meghittebb összejövetelre.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek