Starity

Háromszor is dagadnak az izmok szombaton

2010. augusztus 25. 22:10   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus 28-án a Frizbi Road Showból ismert erőművész, Sinka Zsolt ismét nagy megmérettetés készül. A közeljövőben három eseményen is feltűnik, hogy erőmutatványával felrázza a közönséget s megmutassa: az erő vele van!

hirdetés
Háromszor is dagadnak az izmok szombaton

Elsőként a Mountex Balaton Maraton vendége lesz Sinka Zsolt, ahol előreláthatólag 6-7 személygépkocsit húz majd el, a puszta erejével. S hogy a dagadó izmok, s a nyers erő még véletlenül se rémítse meg a gyermekeket, őket is bevonja egy produkcióba. – „Vasat fogok hajlítani a gyerekek bevonásával. Ez annyit tesz, hogy a jelenlévő gyermekek közül felkérek néhányat, hogy legyenek a segítségemre. Egyesek majd kezembe adhatják a vasat, 2 gyermeket pedig megtartok foggal egy 14 köracél segítségével.” – árulta el Zsolt.

S hogy az aggódó szülők félelmeit eloszlassuk, eláruljuk, hogy Sinka már 3 éve foglalkozik vashajlítással, a tudás és a rutin tehát már megvan. S hogy miket hajlít, s hogyan? – „Nyakon 14-16 köracélt, alkaron ütve 10-12, combon ütve 12-14, foggal 12-14, majd egy kiválasztott néző kezére hajtok 25×0, 5 laposvasat. A legkeményebb hajlítás a foggal a 14 mm köracél.” – osztotta meg velünk a szakmai részleteket az erőember.

Nem csak a Balaton parton dagadnak az izmok

Ez a vashajlítós, méltán népszerű szám egyébként Szentesen, a Kiséri Napok keretén belül is látható lesz, akit érdekel, este 7-re mindenképp érjen oda! Ahogy a mindszenti Szőlőparti Napok is kellemes kikapcsolódás lehet azoknak, akik Sinka Zsolt műsorát választják, itt 16.20-kor mutatja be produkcióját. Érdemes megemlíteni, hogy a balatoni triatlon verseny délelőttjén bemutatandó autós számhoz rekord is fűződik. Egyszer 10 db Peugeot-t húzott el 15 méterre, amelyeknek az össztömege 13 tonna volt. – „Nagyon nehéz feladat, mert sok a tapadási pont. Különböző járművek húzásával régóta foglalkozom. A bemutatókon a közönségből felajánlott autókat húzom el, azért hogy a néző, tehát a sofőr is átélhesse.” – zárta az erőember.

Akik tehát szeretik az „izmos sportokat”, azoknak remek napnak ígérkezik az augusztus 28-a, amikor is három alkalommal is megtekinthetik Sinka Zsolt műsorát. A Balaton Mountex Maratonora Balatonudvaron kerül sor, 11 és 1 óra között lesz a helyszínen a tv-ből is ismert sportoló, majd fél 5-kor Mindszenten, végül Szentesen, este 7 órakor dagadnak majd az izmok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek