Starity

Készül Anette Olzon első videoklipje

2014. január 11. 13:01   |   Szerző: kicsikoki

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon hamarosan kiadja első szólóalbumát, amelyhez érkezik az első kislemez és videoklip is.

hirdetés
Készül Anette Olzon első videoklipje

Shine néven érkezik március 28-án Anette első önálló albuma. Ugyan februárra volt kitűzve a megjelenés, néhány probléma miatt az énekesnő bejelentette, egy hónappal később kerül a boltokba az új lemez.

Nemrég hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy első kislemeze Lies néven jelenik majd meg, és készül hozzá a videoklip is. A dal az énekesnő szerint „északi” érzéseket kelt, ahogyan majd a videoklip is, amit Patric Ulleus rendez, aki legutóbb a Within Temptation Dangerous című kisfilmjét készítette, valamint együtt dolgozott a Europe-pal is.

„Samirának, a stylistomnak és nekem rengeteg új ötletünk van a kliphez és a fotósorozathoz is, amit Patric készít majd. Ez egy teljesen új stílus és egy tökéletes, friss kezdés. Remélem, mindnyájótoknak tetszik majd”fűzte hozzá az énekesnő.

A forgatások a jövő héten kezdődnek, amit Anette az Instagramon, a Facebookon valamint blogjában is rögzíteni fog, és folyamatosan tájékoztatja rajongóit. Az énekesnő első száma, Falling néven pár hete jelent meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek