Starity

Amy Lee szívesen írna újra filmzenét

2014. január 11. 21:09   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Amy Lee az MTV Newsnak mesélt arról, milyen élmény volt számára a filmzeneírás.

hirdetés
Amy Lee szívesen írna újra filmzenét

Mint arról decemberben beszámoltunk, az Evanescence frontasszonya, Amy Lee, valamint Dave Eggar írták a zenét Mark Jackson nemsokára megjelenő filmjéhez, a War Storyhoz.

„A film elég sötét, befelé forduló hangulatú. Kevés benne a párbeszéd, ami jó, mert így több teret ad a szép, szomorú zenének. A hangok keverednek benne, gyakran baljóslatúan. Rengeteg billentyű van a zenében, és pedált is gyakran használtam. Leginkább mély hangok vannak a filmzenébe. Ez nem egyszerűen filmzene, ez egy atmoszféra.”

Mint kiderült, Amy egy dalt is írt Mark Jackson filmjéhez, Push the Button címmel. A dal azonban határozottan más, mint Amy korábbi szerzeményei.

„A rendező, Mark sokáig kereste a megfelelő dalt az egyik jelenethez. Valami teljesen mást akart, más hangzást. Akkor azt mondtam neki, hogy 'Tudod mit? Majd én megcsinálom!' Számomra az a dal más; elektronikus. Teljesen egyedül csináltam, ami nagyon fura volt. Mindig egyedül írtam dalokat, de az, hogy én voltam a felelős a végső változatért is, kihívás volt.”

hirdetés

Amy továbbá összehasonlította a filmzeneírást azzal, hogy milyen, amikor az együttesével dolgozik.

„Ez teljesen más volt, szabadabb. Az együttesemmel dolgozni mindig nagy dolog volt, sok feszültség, sok buktató. És a feszültség jó tud lenni, amikor valami komoly feladatod van, de ez más volt... ez nem csak a zenéről szólt, nem csak egy dologról, itt egy nagy csapat dolgozott együtt, hogy valami nagyot alkossanak. Ez nem a munka, a kislemezek és világméretű siker körül forgott, hanem a művészet körül. És határozottan nem a pénzről. Ez egy független film, alacsony költségvetés, és ez tetszett.”

Amy szívesen folytatná a filmzeneírást a jövőben is. „Dave-vel már beszéltünk már arról, hogy jó lenne ismét együtt dolgozni egy filmben, és nekem határozottan tetszik ez az ötlet. Én nyitott vagyok mindenre. Szeretek szabad lenni, jó, ha nem vagyok behatárolva. Mindig ezt mondom, de most ez is a célom.”

Amikor a Wind-Up Records ellen indított peréről kérdezték, csak ennyit mondott: „Erről nem szeretnék beszélni, sajnálom. Jelenleg a legjobb, ha erről nem mondok semmit.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek