Starity

Criss Angel háromórás vállműtéten van túl

2014. január 15. 10:10   |   Szerző: Éowyn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az illuzionista-szabadulóművész múlt héten esett túl az ősz óta esedékes műtéten.

hirdetés
Criss Angel háromórás vállműtéten van túl

Criss Angel január 7-ei Twitter üzenete szerint a műtét reggel 7 órakor vette kezdetét, és később a LasVegasSun nyilvánosságra hozta, hogy három órán keresztül tartott. Az orvosok rendbehozták a bűvész jobb vállának rotátorköpenyét, amely két helyen is el volt szakadva, valamint egy lejjebb lévő izmot is.

A sérülések az elmúlt évek során alakultak ki és súlyosbodtak a szabadulási kísérletek során. Neal S. ElAttrache sportsebész orvos irányította a múlt hét keddi előkészületeket és hajtotta végre szerdán a műtétet.

Ősszel a dupla kényszerzubbonyos, fejjel lefelé lógva történő szabadulás a Times Square-en adta meg a kegyelemdöfést a vállának – az erőlködés miatt a meglévő sérülések mellett még egy izma is megrepedt; még másfél milliméter és teljesen szétszakadt volna.

A nemrég ötödik születésnapját ünneplő BeLIEve című Cirque du Soleil sikershow április elejéig az eddig megszokott formában szünetelni fog. A műtét után egy 11 napos rehabilitáció vette kezdetét, és két hét múlva Criss ismét dolgozik majd: február 4-én elindítja a MagicJam című, bűvészeket felvonultató ideiglenes műsorát, amelyben vendégszereplőként fog feltűnni.


2014.01.08., a műtét után | Fotó: LasVegasSun

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek