Starity

Lucy Hale bizonyítani akar az embereknek

2014. január 19. 19:07   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tervezi abbahagyni a színészkedést és a zenével is komoly tervei vannak, amivel kapcsolatban meg akarja mutatni, hogy sokan rosszul ítélik meg.

hirdetés
Lucy Hale bizonyítani akar az embereknek
Fotó: Tiffany Rose

Lucy Hale most gőzerővel belevetette magát zenei karrierjének építgetésébe, hiszen január 6-án debütált hamarosan megjelenő stúdióalbumáról az első dal You Sound Good To Me címmel, majd egy nappal később a hozzá forgatott videoklip premierje is lezajlott.

A dal azóta a Billboard Hot 100-as lista nyolcvannyolcadik helyéig tornázta fel magát, a Hot Country Songson pedig jelenleg a huszonegyedik, ráadásul az első heti hivatalos letöltési szám se kihagyandó, hiszen körülbelül 42 ezren kaparintották meg maguknak legálisan.

Ezek alapján tehát nem panaszkodhat a Pretty Little Liars sztárja, akiről nem sokan tudják, hogy eredetileg énekesnőként kezdett tevékenykedni, miután megnyert egy tehetségkutatót, így most rengetegen ítélkeznek felette, hogyha egyszer színésznőként már nagy sikereket ért el, akkor miért is kell énekesnőként is kipróbálnia magát.

„Folyamatosan azt hallom, hogy 'már megint egy színésznő, aki zenélni kezdett'. De ez nagyon fel tud húzni és arra késztet, hogy bebizonyítsam az embereknek, hogy tévednek” – osztotta meg a Billboarddal.

Lucy továbbá arról is beszélt, hogy nem tervez kiszállni a Pretty Little Liarsből és a színészetet sem akarja abbahagyni. „Addig leszek a sorozatban, amíg véget nem ér, már csak azért is, mert lehetővé teszi, hogy most is csinálhassam mellette a zenélést. Nem hiszem, hogy valaha is kilépek a színészet világából, de a szívem mélyén mindig is úgy éreztem, hogy zenész vagyok. Életem végéig folytatni akarom az éneklést.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek