Selena Gomez új filmje, a Rudderless hamarosan érkezik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fiatal tehetség felől mostanában nem sűrűn hallottunk. Ideje nagy részét pihenéssel és a családjával töltötte, ám a rövidke kihagyás után újult erővel máris a stúdiók felé vette az irányt: ezúttal Selenát egy zenés drámában láthatjuk.


Selena egy kis relaxáció után ismét nagy munkába kezdett, ugyanis nemsokára egy vadonatúj zenés drámában láthatjuk viszont a mozikban.
A film szerint egy édesapának, Samnek tragikus körülmények között meghal a fia. Az apa, miközben pakol ki fia szobájából, talál egy dobozt telis-tele demofelvételekkel, CD-kkel, dalszövegekkel és ekkor többen rá fia tehetségére, és önmarcangolásba kezd, amiért nem ismerte fel előbb különleges adottságait. Sam meghallgatja fia műveit, majd elviszi egy bárba, ahol elkezdik játszani a tehetséges ifjú dalait. Mivel a dalok nagy népszerűségnek örvendenek, ezért megalakul egy banda a fiú emlékére, ami nemcsak Sam életét változtatja meg, hanem a banda tagjaiét is.
Selena egy Kate nevű lányt alakít, aki a már fent említett zenekar tagja, így a drámában persze ő is megcsillogtatja majd énektudását. A szereplőgárdához csatlakozott nem utolsósorban még William H. Macy, Billy Crudup, Felicity Huffman, Jamie Chung és Zoe Graham is.
A filmet várhatóan a 2014-es Sundance Filmfesztiválon mutatják majd be, a minap viszont elkészültek az első portréfotók a szereplőkről.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem bírták a nehéz időszakot.
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
Sokan ezt gondolják róla.
A GQ címlapján szerepelt.
Júliusban hunyt el a sztár.
Kiderült, mihez ragaszkodik.
A hírek szerint ő nem tér vissza a következő évadra.
Egyik kollégája szerint a színésznő transzfób.
Nagyon csúnya fordulatot vett a szakítás.