Starity

Megérkezett a My Chemical Romance - Greatest Hits előzetese

2014. január 22. 16:04   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tegnapi nap folyamán az My Chemical Romance-rajongók megtekinthették a Greatest Hits albumhoz készített rövidfilmet, amely tökéletes ízelítőt ad a csapat korongjához.

hirdetés
Megérkezett a My Chemical Romance - Greatest Hits előzetese

A tegnapi nap folyamán jelent meg a híres egykori rockegyüttes, a My Chemical Romance utolsó lemeze – amelyet a rajongóiknak egyfajta engesztelő ajándékként szánnak, ugyanis még tavaly áprilisban bejelentették, hogy a banda örökre feloszlik. A Greatest Hitsen az eddigi legsikeresebb számaik lelhetők fel.

Mint már arról értesülhettünk, a csapat frontembere, Gerard Way vállalta el az album borítójának a megtervezését, amit még tavaly, november harmincadikán mutatott meg a lelkes támogatóknak. A borító rengeteg pozitív kritikát kapott, és a fanok már egyre jobban várták az új korong érkezését.

Most azonban kaptunk egy nagyon frappáns ízelítőt az érkező lemezhez. Az együttes hivatalos weboldala tegnap publikálta a csupán egyperces kisfilmet. A videóban olyan világhírű MCR-klipek részletei lelhetők fel, mint például a Ghost of You, Helena, I'm not Okay, Nananana, SING vagy Planetary (GO!).

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek