Kiosztották a Magyar Televíziós Újságírók Díját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Első alkalommal rendezték meg a Magyar Televíziós Újságírók Díját, melyet 9 szak- és hírmédium alapításával hoztak létre.


A 2013-as év legjobb magyar gyártású televíziós szórakoztató műsorait és azok műsorvezetőit díjazta hat kategóriában kilenc médium (Epizód magazin, Hír24, Hír7, Index-Comment.com, Mediapiac.com, Origo, SorozatWiki, Színes RTV, Tvr-hét) részvételével.
A Magyar Televíziós Újságírók Díját azzal a céllal hozták létre az alapítók, hogy „független szakmai fórumon adjanak visszajelzést a népszerű hazai produkcióknak. Az alapítók célja olyan független díj létrehozása volt, amely szakmai szempontok alapján, klasszikus kritikai attitűdöt képviselve emeli ki az igényes magyar televíziós teljesítményeket” – adták közleményül a díj alapítói.
„Örülnénk, ha a nézettségi adatok mellett a szakmai visszajelzés is egyre jobban befolyásolná a magyar televíziózás irányát. Hosszú távon ezt szeretnénk elérni ezzel a díjjal” – mondta Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, és az is kiderült, azt tervezik, hogy jövőre hivatalos díjátadó ceremónia során adják majd át a 2014-es produkciókért járó díjakat.
Íme a nyertes műsorvezetők és műsorok:
-
Nagyszabású showműsor: Sztárban sztár (TV2)
-
Vetélkedő: Maradj talpon! (M1)
-
Magyar sorozat:Társas játék (HBO)
-
Stand-up comedy vagy talk show: Showder Klub (RTL Klub)
-
Műsorvezető (nő): Liptai Claudia (TV2)
-
Műsorvezető (férfi): Gundel Takács Gábor (M1)

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Dúl köztük a szerelem.
Szeretne magánéletet.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
A szeme és az orra lett gyanús.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
Együtt töltötték a Hálaadást.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.