Starity

Robert Knepper sem tudja, kit játszik A kiválasztottban

2014. február 28. 15:03   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Éhezők viadala-rajongóknak halvány gőzük sincs arról, hogy ki is Antonius, aki az utolsó két részben is szerepelni fog, de még a szereplőt alakító színész is tanácstalan kilétét illetően.

hirdetés
Robert Knepper sem tudja, kit játszik A kiválasztottban
Fotó: The CW

Bár tavaly indult sorozatát, a Cultot hamar elkaszálta a The CW, nem volt ideje búsulni Robert Kneppernek, ugyanis szerepelt az R.I.P.D. – Szellemzsarukban, a Percy Jackson: Szörnyek tengerében, valamint a The Blacklist, a Mob City, a Hawaii Five-0 és a Zöld íjász című szériákban is, idén pedig érkezik a Ride és a The Mourning Hour című filmje, továbbá 2013 végén kiderült, hogy Az éhezők viadala harmadik, ketté bontott részében, A kiválasztottban is fel fog tűnni, Antoniusként.

Azonban egyetlen probléma felmerült karakterét illetően, az pedig az, hogy a könyvben nem szerepel semmilyen Antonius sem, így a rajongókat meglepetten érte ez a hír, hiszen az eddig megjelent két film is hűen követte a Suzanne Collins által írt történetet. Most pedig kitudódott az is, hogy maga Robert sem tudja még, hogy Antonius ki is lesz és hogyan kapcsolódik be a történésekbe.

„Még én sem tudom! Tudom, mire vállalkoztam. Tavaly nyáron olvastam, és tudom, hogy ez egy hatalmas film. Vagyis két hatalmas film, és tudom, hogy amit kaptam, az nem az, amit végül csinálni fogok, mert annyira titokzatosak ezzel kapcsolatban” – árulta el nevetve az MTV-nek Knepper, aki áprilisban utazik Párizsba, hogy leforgassa jeleneteit.

Egyébként nem szokatlan egy ilyen lépés az ilyen sikerfilmek készítőitől, ugyanis sokszor vaktában mennek a színészek a meghallgatásokra, mivel előfordul, hogy nem is az eredeti forgatókönyvből kell felolvasniuk szövegüket, hanem csak egy körülbelüli leírást kapnak a szerepről.

„Meg fogjátok tudni, amikor majd én is. Na jó, én egy kicsit hamarabb fogom, mint ti, de még mindig nem tudom biztosra” – zárta a beszélgetést.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek