Starity

Anette Olzon nem fog Nightwish-dalokat énekelni

2014. március 12. 17:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A finn Nightwish együttesből két éve távozott svéd énekesnő őszintén elmondta döntésének okait.

hirdetés
Anette Olzon nem fog Nightwish-dalokat énekelni

A szimfonikus metalt játszó finn Nightwish együttes történelméből két éve távozott Anette Olzon egy interjúban elmondta, hogyan tervezi jövőjét zenei téren, ahogyan azt is, hogy a saját dalai mellet nem fognak Nightwish-dalok szerepelni, mivel azok már nem hozzá tartoznak.

„Nem fogok, biztosan nem éneklek egy Nightwish-dalt sem, ezt már eldöntöttem. Új énekesük van, Floor [Jansen], és ez már az ő dolga. Minden korszaknak megvan a maga énekese, és azok Nightwish-dalai, nem az enyémek, hiába énekeltem öt évig. Tuomas [Holopainen] dalai, szóval sok sikert kívánok nekik, én a saját dalaim éneklem.”

Anette Olzon 2007-ben csatlakozott a finnek legénységéhez, ahol a 10 év után távozott Tarját váltotta, öt évig volt az együttes énekesnője, majd 2012 októberében ő is távozott. Március végén dobja piacra első szólóalbumát, a Shine-t.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek