Starity

Sebastian Stan még kilenc Marvel-filmben lesz látható

2014. március 14. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sebastian Stan bejelentette, hogy még kilenc filmre kötött szerződést a Marvel Stúdióval.

hirdetés
Sebastian Stan még kilenc Marvel-filmben lesz látható

A Once Upon a Time-ban is feltűnt Sebastian Stan – aki Buckyt alakította az Amerika kapitány első részében, és aki a soron következő, A tél katonája című filmben a főellenséggé válik – megerősítette, hogy a Marvel-franchise kiemelkedő szereplője lehet a továbbiakban, hiszen kilenc filmre kötött szerződést a stúdióval.

„Öhm, azt hiszem, azt hiszem kilencről, van szó – mesélte Stan a Newsaramának, amikor a marveles jövőjéről kérdezték. – Eléggé be vagyok biztosítva.”

Chris Evans, Scarlett Johansson, Anthony Mackie, Robert Redford és Samuel L Jackson szintén szerepelnek az Anthony és Joe Russo-rendezte folytatásban, amely március 28-án kerül a mozikba az Egyesült Királyságban, Magyarországon pedig április 10-étől vetítik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek