Starity

Hónaljhínárral pózol Madonna — fotó

2014. március 21. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Instagramon mutatta meg hónaljkutyusát az 55 éves énekesnő, aki a minap a Vogue fotózásán vett részt új „háziállatával”.

hirdetés
Hónaljhínárral pózol Madonna — fotó

„Hosszú szőr? Nem érdekel!” – írja a fehérneműs kép mellett az énekesnő, aki a fotót a művészet és a lázadóság szimbólumának szánta.

Madonnát sosem zavarta, ha megszólták emiatt, hiszen ahogy azt a Harper's Bazaarnak is nyilatkozta 2011-ben, tiniként megtagadta a sminket, a fodrászt, ráadásul a borotvát is, mindezt azért, mert nem akart az olyan népszerű lányok közé tartozni a középiskolában, akik közé állítása szerint amúgy se tudott volna beilleszkedni.

„A fiúk mindig kigúnyoltak, szőrös szörnynek csúfoltak” – mesélte, majd hozzátette, ez addig tarott, míg el nem kezdett melegbárokba járni, ahol rátalált az igazi önmagára. „A hetero srácoknak nem tetszettem, féltek tőlem, mert más voltam. Mindig azt kérdeztem, hogy miért? Miért kell ezt csinálnom? Miért kell így kinéznem? Miért kell így öltözködnöm? Miért kell így viselkednem?”

Madonna egyébként a kép közzétételével egy napon bemutatott egy reklámfilmet a MDNA Skinhez, mely a saját öregedésgátló termékkollekciója.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek