Starity

Megérkezett az új Foster The People-album

2014. március 24. 15:03   |   Szerző: coke.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Foster The People az egyik legkedveltebb alternatív zenekar, így remélhetőleg az új lemezük is sikert sikerre halmoz majd.

hirdetés
Megérkezett az új Foster The People-album

Örülhetnek a Foster The People-rajongók, ugyanis az együttes második, Supermodel névre keresztelt albumát a múlt héten végre piacra dobták. Terv szerint már 2013 novemberében hallgathattuk volna az új FTP-dalokat, ám végül némi csúszás árán sikerült csak kiadni az új lemezt.

Az amerikai indie-zenekar debütáló albuma, a Torches 2011-ben jelent meg, az album legsikeresebbnek számító dala, a Pumped Up Kicks pedig meghozta a fiúk számára a megérdemelt népszerűséget és az ismertséget. Nem mellesleg jelöltek voltak a Grammyre is, a Billboard alternatív listáján pedig az első helyig jutottak.

Habár első lemezük sikere óriási volt, Mark Foster, az együttes frontembere úgy nyilatkozott, hogy szemben az előző album elektronikusabb hangzásával most egy letisztultabb, emberibb albumot szeretett volna készíteni, és az afrikai zene is nagy hatással volt rá dalok írásánál.

Végül íme, a borító, ami hűen tükrözi a fiúk és az egész Foster The People stílusát, nem mellesleg pedig eszünkbe juttatja az első album, a Torches borítóját:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek