A Carver ikrek új szereplését várják a rajongók
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár úgy tudta mindenki, hogy a fiúk új produkciója, a The Leftovers egy film lesz, időközben kiderült, hogy egy sorozat, ahol új szerepben próbálhatják ki magukat.


Az ikrek karrierje 2008-ban indult a Született Feleségek című sorozatban, ahol a neveletlen Scavo testvéreket formálhatták meg, majd a műsor végeztél új, izgalmasabb szerepben próbálhatták ki magukat: ők alakították a gonosz és veszélyes Alfa ikerpárt az MTV egyik sikersorozatában, a Teen Wolfban, ahol nemrég fejezték be a munkát.
Annyit már biztosan tudunk, hogy Max nem tér vissza a sorozatba, hiszen az általa alakított Aiden meghalt az utolsó részben, ám Charlie karaktere, Ethan visszatérése kérdéses még.
Charlie pár hónapja jelentette be, hogy új szerepben próbálják ki magukat ikertestvérével, Maxszel, ám az később derült ki, hogy nem film-, hanem sorozatszerepet kaptak, ráadásul olyan színészekkel játszanak együtt, mint Justin Theroux, Amy Brennerman, Liv Tyler, Chris Zylka,  Christopher Eccleston, vagy Emily Meade.
A fiúk új sorozata június 15-én debütál az HBO csatornán, de mellette a True Blood és a Trónok harca is folytatódni fog – az előbbit június 22-én, az utóbbit pedig április 6-án kezdik vetíteni.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Merész fotót posztolt a híresség.
Megjelentek a The Eras turné egyik állomásán.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Nem győz posztolni róla.