Carrie Diaries: a rajongók könyörögnek a folytatásért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The CW nem biztos a sorozat jövőjével kapcsolatban, a rajongók viszont nem akarják, hogy véget érjen a Carrie Diaries.


2013-ban indult útjára a Szex és New York előzménysorozata, The Carrie Diaries címen, azonban nem aratott akkora sikert, mint ahogy azt a készítők az elején gondolták. Mégis sokaknak nőtt a szívéhez a Carrie Bradshaw tinédzseréveit feldolgozó széria, így miután tavaly megkegyelmezett neki a csatorna, a rajongókban tovább élt a remény, hogy még néhány évadon keresztül követhetik az eseményeket.
Most azonban ismét válaszút elé került a The CW és a januári finálé óta húzzák a döntéshozatalt, de egyre nagyobb az esélye annak, hogy elkaszálják a sorozatot. A nézők viszont egyáltalán nem szeretnék ezt, így közösségi oldalakon könyörögnek a harmadik szezonért: „Még a szemeimet is keresztbe teszem, ha ez segít. Szükségem van a Carrie Diariesre” – írta egy elkeseredett rajongó, de rajta kívül még sokan megszólaltak: volt, aki már rögtön hét évadot követelt.
Ugyanakkor az alacsony nézettségszám nem az egyetlen oka a vég közeledtének, hiszen az egyik kulcsszereplő, Donna Ladonna alakítója, Chloe Bridges szerepet kapott az ABC Family nagysikerű drámájában, a Pretty Little Liarsben. A 22 éves színésznő az úszócsapat legújabb tagjának, Sydney Driscollnak a bőrébe fog bújni, aki hamar összebarátkozik Emilyvel (Shay Mitchell).
Sydney az ötödik évad harmadik részben fog először feltűnni és mivel visszatérő szereplő lesz, nem túl valószínű, hogy össze tudja egyeztetni a két sorozaton való munkálkodást, így egy újabb reménysugarat vett el a Carrie Diaries rajongóitól.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Új szerelemre talált.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Elárulta az edzésrutinját.
Segített az énekesnőnek a híresség.
Így örültek a színésznő boldogságának.
Hamar egy pár lettek.
Más hírességekkel vacsoráztak együtt.
Hamarosan jön a sorozat.
Durva kijelentést tett az énekesnő.