A Sleepy Hollow írója rendezi az új Star Treket
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szakított Roberto Orci és Alex Kurtzman tíz év közös munka után, de Bob máris megtalálta új kihívását.


Az író-producer páros különválása akkora visszhangot kavart a médiában, mint annak idején Jerry Bruckheimer távozása a Disney-től. Alex Kurtzman és Roberto Orci egy évtizednyi közös munka után úgy döntöttek, külön utakon folytatják olyan sikerfilmek után, mint A csodálatos Pókember 2, a Transformers, a Mission Impossible III, a Star Trek, a Szemfényvesztők és a Hétköznapi emberek.
Kurtzman és Orci források szerint baráti úton váltak el, és a televíziózás világában továbbra is bizniszpartnerek lesznek, de szeretnének saját karrierjükkel foglalkozni. Persze még így is egy tucatnyi munka várja őket, beleértve a harmadik Pókember-filmet is, valamint a Sleepy Hollow második évadát.
Orci már azt is eldöntötte, ezt követően a rendezésbe kóstol bele: ő szeretné irányítani a 2016-ban bemutatásra kerülő Star Trek-filmet, hiszen az első két film rendezője, JJ Abrams átpártolt a Star Warshoz. A Paramount még nem adott végleges nyilatkozatot ezzel kapcsolatban, mivel nagyon óvatosak: Orci még sosem rendezett korábban, a tizenharmadik epizód pedig a franchise ötvenéves fennállását jegyzi majd.
Kurtzman jelenleg szólószerződésen dolgozik a Universallal.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.