Starity

30 dolog, amit még nem tudtál a nyuszikról

2014. május 16. 22:10   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cicák és a kutyák mellett ma már a törpenyuszik is népszerű házi kedvencek. Ki tudna ellenállni a puha bundájuknak, a hatalmas szemüknek és az aranyos ugrabugrálásuknak? Most néhány érdekességet tudhattok meg a tapsifülesekről, amiket talán még nem is tudtatok.

hirdetés
30 dolog, amit még nem tudtál a nyuszikról

1. Imádnak szaladgálni és képesek elérni a 30-40 kilométer/órás sebességet.

2. Egy nyuszi évente körülbelül nyolc kisnyuszit hoz a világra. Az eddigi legnagyobb alom 24 tapsifüles-bébiből állt.

3. A nyuszibogyók általában szagtalanok, azonban ivarzáskor erős szaguk van.

4. A háziasított nyuszik kéthetes korukig nem nyitják ki a szemüket.

5. A kicsik csupaszon, bunda nélkül jönnek a világra.

6. A nyusziknak 28 foga van és egész életükben folyamatosan nőnek – ezért ropogtatnak valamit (szénát, megfelelő ágakat) egész nap, hogy így koptassák a fogukat. Ha mégsem kopnak megfelelően, akkor az állatorvosnak kell levágni belőle, nehogy a nyuszi egészsége bánja.

7. A nyuszik nem tudnak hányni.

8. A háziasított nyuszik általában 5-8 évig élnek, hosszabb ideig, mint a vadon élő társaik.

9. A világ legidősebb tapsifülese 16 éves volt.

10. A nyuszik nemcsak futni, hanem ugrani is szeretnek. Akár egy méter magasra is fel tudnak ugrani.

11. Nagyon tiszta állatok. Naponta többször mosakodnak (nemcsak önmagukat, hanem egymást is).

12. Egy nyuszi néhány nap alatt szobatisztaságra nevelhető – ami azt jelenti, hogy ugyanoda fog pisilni, a bogyóit viszont rendszerint szétszórja a ketrecben, sőt, ha olyan a kedve, akkor képes kirúgni őket – akár a ketrece feletti polcra is.

13. Ha jól érzi magát, nagyokat ugrik a levegőben, pattog.

14. Ha veszélyben érzi magát, nagyot rúg hátra menekülés közben vagy pedig megmerevedik a földhöz lapulva, lelapított fülekkel.

15. Naponta legalább tizenhatszor alszanak, igen rövid ideig, legfeljebb néhány percig.

16. Mivel éjjeli állatok, alkonyatkor és hajnalban a legaktívabbak. A lakásban tartott nyuszik megtanulnak alkalmazkodni a gazdi életmódjához, így éjjel nem randalíroznak, viszont tavasztól reggel fél hatkor már ébresztik a velük egy szobában alvókat.

17. Nyitott szemmel alszanak – kivéve, ha teljes biztonságban érzik magukat, akkor becsukják a szemüket.

18. Az álluk alatt illatmirigy található, amellyel mindent megjelölnek. (Az illatot az emberek nem érzik.)

19. Gyorsan tanulnak (nemcsak a nevüket) és remek a memóriájuk.

20. Jutalomfalattal megtaníthatók kisebb trükkökre – feltéve, ha ők is akarják.

21. A bizalom legnagyobb jele, ha a hátukra fordulnak és megengedik, hogy a gazdi a hasukat simogassa.

22. Ivarzáskor a gazdijuknak is udvarolnak: az illető lába körül nyolcasokat leírva futkosnak, közben dünnyögő hangokat adnak ki.

23. A fülükkel szabályozzák a hőmérsékletet, ezért a hőségben az árnyékban tartott nyuszinak a fülét kell benedvesíteni (vigyázva arra, nehogy víz jusson a hallójáratába).

24. Ha valami felkelti az érdeklődését, mindkét füle az égnek áll és a hátsó lábaira emelkedik, a két mellső mancsát a mellkasánál tartva.

25. Az egészséges nyuszi kétféle bogyót „termel: az egyik szagtalan, köröm nagyságú gombóc, a másik jóval kisebb, fényes felszínű – ez utóbbival ritkán találkozhat a gazdi, mivel a nyuszi közvetlenül a végbélnyílásából elfogyasztja, mivel a szervezete számára fontos vitaminokat tartalmaz.

26. Csontvázuknak súlya a testsúlyuknak csak nyolc százaléka.

27. Rendszeresen oltást kell kapniuk két halálos betegség, Myxomatosis és RHD (nyulak vérzéses betegsége) ellen. A Myxomatosist vérszívó rovarok, szúnyogok és bolhák terjesztik.

28. A legnagyobb nyúlfajta a flamand óriás. A felnőtt súlya minimum hét kiló.

29. A legkisebb nyúlfajta a színes (holland) törpe. A felnőtt súlya maximum másfél kiló.

30. A világ legnagyobb és legdrágább nyuszija a brit Darius. Majdnem 23 kilót nyom és majdnem 130 cm hosszú. A gazdái 1,6 millió dolláros biztosítást kötöttek rá és saját gondozója van.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek