Lily Allen visszautasított egy szerepet a Trónok Harcában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem vállalta el Yara szerepét, mivel saját öccsével kellett volna erotikus jelenetet forgatnia az énekesnőnek.


Május 13-án árulta el a Reddittel készített kérdezz-felelek során Lily Allen, hogy még 2011-ben visszautasította Yara Greyjoy szerepét az HBO nagysikerű sorozatában, ugyanis a készítők azt szerették volna, ha saját öccsével, Alfie Allennel egy vérfertőzéses csábítási jelenet főszereplői lettek volna.
Alife alakítja ugyanis Theon Greyjoy-t, így a fejesek úgy gondolták, még élethűebbek lennének a kérdéses képkockák, ha be tudnák fűzni a brit énekesnőt, de ő ezt nem találta helyénvalónak.
„Kényelmetlenül éreztem magam, mivel lóra kellett volna ülnöm, neki pedig meg kellett volna érintenie engem meg ilyenek. Amikor elmondták, hogy miről is lenne szó pontosan, az mondtam, hogy köszönöm, nem” – osztotta meg Lily, de hozzátette, hogy ettől még szívesen vállalna egy olyasmi zenei cameót, mint Sigur Ros.
A szerepet végül Gemma Whelan vállalta el és az említett jelenet a második évad második részében kapott helyet, mely a The Night Lands, magyarul Az éjszaka földje címet viseli.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.