Suki Waterhouse csatlakozott A beavatott folytatásához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bradley Cooper barátnője, a 22 éves színésznő szerepet kapott A lázadóban.


A Shailene Woodley, Theo James és Kate Winslet főszereplésével készült A beavatott című romantikus sci-fi idén márciusban került a mozikba és talán még a várt sikereket is felülmúlta, ugyanis nyitóestjén rögtön 4,9 millió dolláros bevételt hozott a Lionsgate-nek, így még szintén márciusban bejelentették, hogy érkezik a folytatás is.
A Veronica Roth által írt trilógia második része A lázadó címen kerül majd a mozikba a tervek szerint jövőre, a minap pedig a The Hollywood Reporter adta hírül, hogy a 22 éves színésznő és modell, Suki Waterhouse is látható lesz majd benne.
Bradley Cooper barátnője Marlene karakterét kapta meg, aki már az első könyvben is feltűnik, ugyanis abban barátkozik össze Trissel (Shailene Woodley), viszont köztudott, hogy a második részben már sokkal fontosabb szerepe lesz.
A hírek szerint a Mavericks – Ahol a hullámok születnek című film sztárjának, Jonny Weston leszerződtetésével kapcsolatban is zajlanak a tárgyalások, azt azonban még nem tudni, hogy ha szerepet is kap a folytatásban, kit fog játszani.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.