Starity

Kiderült Ginnifer és Josh kisfiának neve

2014. június 06. 09:09   |   Szerző: Lindsay019

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiderült, milyen nevet adott egy hete született gyermekének Ginnifer Goodwin és Josh Dallas.

hirdetés
Kiderült Ginnifer és Josh kisfiának neve

A TMZ internetes hírportál nemrég adta hírül, hogy hozzájutottak Ginnifer Goodwin és Josh Dallas kisfiának születési anyakönyvi kivonatához, melyből kiderült, hogy a pár első gyermeke az Oliver Finlay Dallas nevet kapta. A Sedars-Sinai Medical Centerben világra jött csöppséget Dr. Paul Crane segítette világra.

Az Egyszer volt, hol nem volt népszerű álompárja tavaly októberben jelentette be eljegyzését, novemberben pedig az is napvilágot látott, hogy első gyermeküket várják. Idén tavasszal, méghozzá április 12-én sor került a menyegzőre is, egy héttel ezelőtt, május 29-én pedig világra jött kisfiuk. Nemrég pedig Josh azt is hírül adta a Twitteren, mennyire imádják a kis jövevényt.

A történtek érdekessége, hogy Ginnifer továbbra sem hanyagolta el karrierjét, továbbra is forgatott, és csak néha volt szükség testdublőrre, hiszen karaktere is terhes volt. Az Egyszer volt, hol nem volt egyébként ősszel tér vissza negyedik évadával.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek