Starity

Így búcsúztak a sztárok az iWiW-től

2014. június 07. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három generáció sztárja emlékezett az iWiW-re: Zimány Linda, Benkő Dániel és Csonka András meséltek egykori élményeikről.

hirdetés
Így búcsúztak a sztárok az iWiW-től

Mindannyian emlékszünk rá, mekkora élmény volt az első közösségi oldalhoz csatlakozni, mennyire vártuk a meghívót, hogy regisztrálhassunk, aztán felvehessük a kapcsolatot barátainkkal.

Ha fotó készült rólunk, egyből azt néztük, vajon iWiW-kompatibilis-e, és már tettük is ki adatlapjainkra. Az iWiW-hez 12 év alatt 4,7 millióan csatlakoztak, köztük hazánk közéleti személyei, sztárjai is. Három generáció egykori nagy iWiW-ezője mesélt most élményeiről.

Benkő Dániel – Megtudta, pontosan kik is rajonganak érte

„Azt hiszem, első voltam azok soraiban, akik minden teketória nélkül elárulták, nem saját maguk kezelik az iWiW-oldalukat – kezdte Dániel, akit 2007-ben egy rajongóból lett ismerőse regisztrált a közösségi térbe. – Meglehet, akkor is sokkal inkább foglalkoztattak a hús-vér nők, mint a virtualitás, de persze mindenre nyitott elmémet felcsigázta, mi történhet egy ilyen oldalon. Igen rövid időn belül több mint ezren jelöltek meg, annak ellenére is, hogy az illető borzasztó profilképet választott.”

Később az oldal kezelőjével megszakadt a kapcsolat, és a lantművész máig nem tudta megfejteni belépési kódját. „Köszönettel tartozom az iWiW-nek, hiszen ezen a felületen döbbentem rá, hogy a rajongótáborom magvát középiskolás fiatalok alkotják, ők értékelik a leginkább, hogy nálam nincs tabutéma. Innen is üzenem nekik, hogy az örök élet titka a ringó csípő!”

Csonka András – Erőt adott neki a közösségi tér

Benkővel ellentétben a színész maga kezelte az oldalát, sőt eleinte minden egyes levélre válaszolt is. „Emlékszem, hogy nagyon gyorsan rákaptam az ízére, fantasztikus érzés volt, hogy egyszerre mennyi emberrel tudok kapcsolatot tartani – mondja András, aki azt az elvet követte, hogy visszaigazol olyan embereket is, akiket nem feltétlen ismer személyesen, ha a jelölést pár soros levél is kíséri. – A barátaim nem értették, hogyan tölthetek ezzel ennyi időt, tegyük hozzá, ekkor még nem okostelefonokat használtunk.”

Csonka András felfedezte, hogy az iWiW segítségével népszerűsíthet egy-egy színházi darabot vagy fellépést is, és közvetlen visszaigazolást kaphat a munkáiról. Emellett közössége különböző élethelyzetekben is mellette állt. „2006-ban, amikor édesanyámat elveszítettem, az emberek itt olyan szeretetről és együttérzésről tettek tanúbizonyságot, hogy mai napig meggyőződésem, segítettek a trauma feldolgozásában. De a jóban is mellettem álltak, így például amikor megnyertem a Szombat Esti Lázt, még tovább fokozták euforikus hangulatomat.”

Zimány Linda – Kizárólag privát célokra használta

Az ismert modell kezdetektől fogva az egyik leglelkesebb iWiW-ező sztár volt, ám csak a barátaival érintkezett ezen a felületen, idegeneket nem jelölt vissza.

„Nagyon jó eszköznek tartottam a kapcsolattartásra. Emlékszem, a suliból hazamenet ott folytattuk a társasági életet, a telefonálgatásakat felváltották az iWiW-üzenetek, ami akkoriban nagyon nagy újdonság volt. Pénteki napokon itt beszéltük meg, hova megyünk bulizni. Néha kaptam leveleket idegenektől, köztük olykor olyan ajánlatokat is, amiknek egyáltalán nem örültem, ettől függetlenül az iWiW számomra egy vidám, pörgős, élménydús időszakot idéz” – árulta el Linda, aki külön elismerését fejezte ki az ötletgazdáknak, akik hamarabb találták ki az iWiW-et, mint Zuckerberg a Facebookot.


Fotók: Schiscom

Az iWiW-re 2014. június 30-áig lehet még belépni, nosztalgiázni és adatot menteni, ha a VHS- és magnókazetták mellett ezt a találmányt is meg szeretnénk őrizni az utókornak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek