Starity

Demi Lovatónak meggyűlt a baja a paparazzókkal

2014. június 25. 07:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyönyörű énekesnő épp egy rendezvényre igyekezett, amikor két paparazzó sértő megjegyzést tett rá, amit ő nem hagyott szó nélkül.

hirdetés
Demi Lovatónak meggyűlt a baja a paparazzókkal

Többé már nyoma sincs az egykor még félénk, bizonytalan kislánynak, aki bárkitől eltűrte, hogy bántsák. Ha a helyzet úgy hozza, bárhol és bármikor kiáll magáért, és ez hétfő este sem történt másképp.

A fiatal énekes-színésznő már nem egyszer elmondta, hogy ki nem állhatja a paparazzókat, és úgy tűnik, a hétfőn történtek sem segítettek azon, hogy ezen bármi is változzon. Lovato épp a Logo TV Trailblazers nevezetű rendezvényére igyekezett egy dögös, fekete miniruhában, amikor a rá várakozó paparazzik közül többen is sértő, és gusztustalan megjegyzést tettek rá, amit egy nő egyetlen férfitól sem tűrne el szó nélkül.

„Mikor fogják a paparazzók végre megtanulni? Ha tisztelettel közeledsz felém, akkor én is úgy állok hozzád. Mért kell háborúnak lenni a hírességek és a paparazzik között?” – csiripelte Demi nem sokkal a történtek után Twitteren, majd így folytatta: „Ha szörnyű dolgokat kiabálsz, persze hogy nem fogok veled együttműködő lenni. Pózolok, hogyha tisztelettudó vagy, és nem bántasz.”

A legtöbbször felháborító és megdöbbentő viselkedést produkáló lesifotósok abban is megakadályozták a Really Don't Care énekesnőjét, hogy a szintén ott várakozó rajongóit üdvözölni tudja, ami nagyon bántotta őt.

„Annyira meg szerettem volna állni ma este a rajongóimnak, mert nagyon szeretlek titeket, de képtelen voltam kezelni a lesifotósok gonoszságát! Mindig igyekszem megállni, mert nagyra értekellek titeket egytől egyig, de ha nem jön össze, akkor szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon sajnálom, és szeretlek titeket!”

Lovatónak nincs oka aggodalomra, hisz rajongói egy percig sem haragudtak, éppen ellenkezőleg, egyenesen büszkék rá, amiért vállalja önmagát.

Mivel az énekesnőt a szokottnál jobb hangulatában kapták el, így a helyszínen várakozó érintett felek egy hatalmas mosoly kíséretében csupán egy magasba emelt középső ujjat kaptak reakcióként, ezzel pedig hűen maradva legújabb slágerének dalszövegéhez: „Now if we meet out on the street I won't be running scared, I'll walk right up to you and put one finger in the air!”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek