Starity

Szabó Zsófi otthagyta a Jóban rosszbant

2014. június 25. 20:08   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Betty Tanakis kikerül a csillagkútiak életéből, ugyanis a szőke színésznő ma forgatott utoljára.

hirdetés
Szabó Zsófi otthagyta a Jóban rosszbant
Fotó: Éder Krisztián

Betty Tanakis pontosan 2009. március 13-án (pénteken) tette be a lábát Csillagkútra és kezdte bonyolítani az ott élők életét. Most azonban hamarosan búcsút kell intenünk neki, hisz több mint öt év után Zsófi úgy döntött, otthagyja a Jóban rosszbant.

A szőkeséget vasárnap este a Frizbiben láthatják majd a nézők, ahol hivatalosan is beavatja rajongóit döntésébe. Köztudott, hogy Hajdú Péterrel egyébként is jó barátságot ápol, így ezen kívül természetesen szó esett Zsófi hogylétéről, édesapja, Szabó Gyula elvesztésének feldolgozásáról és mindenről, ami mostanában történt vele.

„Nem érdekelt, hogy süt a nap, nem vittem el a kutyámat sétálni, nem öleltem meg a párom, nem érdekelt semmi, és akkor azt gondoltam, hogy ennek mi értelme van? Akkor nekem meg kéne halnom” – mondta sírva a TV2 színésznője, akinek édesapja halála élete legnehezebb dolga (volt), hiszen valósággal rajongott Gyula bácsiért.

Mikor pedig Péter rákérdezett arra, hogy felmondott-e, a színésznő rávágta, hogy igen, bár azt akkor még pontosan nem tudhattuk, hogy mire. Pár órája azonban Zsófi a Facebook-oldalára és az Instagram-profiljára is kiposztolt egy képet, amihez ennyit fűzött: „Utolsó forgatási nap. Lezárult egy időszak. Tiszta szívvel, előre. Köszönöm Nektek!”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek