Starity

Jennifer Lawrence a Forbes No.1 színésznője

2014. július 01. 11:11   |   Szerző: kat97

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem minden szuperhősnek kell férfinek lennie, ez az egyik lecke, amit Jennifer Lawrence szorgosan oktat Hollywoodban – maximális sikerrel.

hirdetés
Jennifer Lawrence a Forbes No.1 színésznője

Jennifer Katniss Everdeenként Az éhezők viadala-filmekben az élete árán küzd a zsarnok kormányó, Snow elnök és annak politikája ellen úgy, hogy közben alig gondol arra, melyik fiút fogja a végső győzelem után választani. A személyisége révén a franchise két filmje kb. 1,5 billió dollárt hozott, az utolsó kettő pedig még meg sem jelent.

Hősies énjét a legújabb X-Men-filmben is megmutatta, már másodszorra öltötte fel az alakváltó mutáns, Misztik szerepét, s létrehozták a legnagyobb bevételt hozó X-Men-filmet a sorozat történetében, 700 millió dollárral.

A csupán 23 éves Lawrence három Oscar-jelölést szerzett eddig, melyekből egyet tavaly díjra is váltott a Napos oldalban nyújtott alakításáért.

A szuperhősnő és az egyfolytában díjakat bezsebelő színésznő kombinációja teszi Jennifer Lawrence-t a jelenlegi legjobb, legnagyobb teljesítményű színésznőnek Hollywoodban, nem is véletlen, hogy a Forbes listáján, mely a legnagyobb hatalommal bíró színésznőket rangsorolja, az első helyre került.

  1. Jennifer Lawrence
  2. Sandra Bullock
  3. Angelina Jolie
  4. Scarlett Johansson
  5. Jennifer Aniston
  6. Amy Adams
  7. Gwyneth Paltrow
  8. Meryl Streep
  9. Cameron Diaz
  10. Natalie Portman

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek