Starity

Bereczki Zoli zsűritag lesz a Sztárban sztárban

2014. július 01. 22:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén ősszel újra képernyőre kerül a TV2 nagy sikerű műsora, a Sztárban sztár, ám ezúttal a zsűri nem teljesen ugyanaz lesz. Lakatos Márk helyére a tavalyi Sztárban sztár-győztes, Bereczki Zoltán ül be.

hirdetés
Bereczki Zoli zsűritag lesz a Sztárban sztárban
Fotó: TV2

Úgy, mint az első évadban, idén is hazai előadók bújnak majd zenei legendák bőrébe. A versenyzők munkáját profi stylistok, sminkesek, fodrászok és maszkmesterek segítik ebben az évadban is, azonban a show-ban a versenyzőkön túl két dolog nem marad ugyanaz: mind a műsorvezető, mind a zsűri változik – tudatta a TV2 és a Blikk.

Nemrég derült ki, hogy Friderikusz Sándor otthagyta a TV2-t, ebből adódóan a Sztárban sztár műsorvezető nélkül maradt. Liptai Claudia neve rögtön felmerült a helyére, ám ő marad a zsűriszékben, így sokan Tillát látnák szívesen műsorvezetőként.

Az önfeledt szórakozás mellett még egyelőre csak a zsűri felállása biztos: Liptai Claudia, Hajós András és Majka mellett idén Bereczki Zoltán fogja majd értékelni a produkciókat, hiszen Lakatos Márk a stylistként való rengeteg munkája miatt nem tudta bevállalni a zsűrizést, Bereczkinek pedig amúgy is nagy feladatot akartak szánni a Sztárban sztár készítői.

A felkérésnek egyébként nagyon örült a tavalyi győztes: „Szandi Cserháti-előadása vagy Biga United-dala például olyan pillanatok, amelyek nagyon megmaradtak, de persze még sorolhatnám. Jó volt ebben részt venni, és jó lesz megint, bár már most irigy vagyok a leendő versenyzőkre. Imádtam ezt a műsort, minden feladatban lubickoltam” – mondta.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek