Lucy Hale részt vett A szürke ötven árnyalata válogatásán
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Anastasia Steele szerepére pályázott a Pretty Little Liars sztárja, a meghallgatás viszont kissé kínosra sikeredett.


Amikor felreppentek a hírek, hogy megfilmesítik E L James nagy sikert aratott regényét, a Fifty Shades of Grey-t, sokáig folytak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy vajon kik lesznek azok a színészek, akik életre kelthetik majd a főszereplőket. Anastasia Steele karaktere kapcsán például szóba jött Kristen Stewart, Lily Collins és Nina Dobrev is, de a napokban kiderült, hogy Lucy Hale is a jelöltek között volt.
A 24 éves színész-énekesnő ugyanis részt vett a castingon, azonban nem éppen a legjobb tapasztalatokat szerezte meg annak során. Ciki válogatásáról az MTV riporterének nyilatkozott nemrégiben.
„Igazából csak egyedül én voltam bent. Egy kétoldalas monológ volt pontosan arról, amire gondolnál. Nagyon kényelmetlen volt, de egy olyan fajta dolog, amiért meg kell küzdened, különben bénának fogsz tűnni. Remélhetőleg én nem tűntem bénának. De hát ez egy olyan meghallgatás volt, amilyent még soha életemben nem csináltam” - kezdte ecsetelni a történteket Lucy.
A Pretty Little Liars Ariájának azonban nem a film egyik jelenetét kellett eljátszania, hanem szerinte kifejezetten a castingra írták meg a pikáns, kétoldalas szöveget, aminek nem szeretné, hogy a nagymamája valaha is fültanúja lenne, ennek ellenére bevallotta, hogy már a kezdetektől fogva érdekelte Anastasia szerepe.
„Szerintem minden lány a korosztályomból szeretne a részese lenni. Főként csak az érdekelt, hogy valami kockázatosat, kicsit másabb dolgot csinálhassak, mint a PLL-beli karakterem, szóval ez kicsit kirángatott a komfortzónámból” – árulta el Hale.
A szürke ötven árnyalata, Jamie Dornannel és Dakota Johnsonnal a főszerepben 2015. február 12-én kerül a magyar mozikba, míg Amerikában egy nappal később mutatják majd be.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.