Emma Watson ENSZ jószolgálati nagykövet lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hétfőn jelentették be, miszerint a Harry Potter-filmek sztárja a nők jogaiért fog küzdeni.


A brit színésznő és a Brown Egyetem friss diplomása, Emma Watson lett az ENSZ új jószolgálati nagykövete, aki a nemek közti egyenlőségért fog küzdeni – adta hírül a szervezet július 7-én, hétfőn.
Mindenki Hermionéját Phumzile Mlambo-Ngcuka, az ENSZ Nők főtitkára és ügyvezető igazgatója nevezte ki a megtisztelő feladatra, mivel elmondása szerint tudása és szenvedélye is kimagasló, ugyanis példának okáért Zambiában és Bangladesben is járt, hogy a lányok és nők oktatásáért kampányoljon, ezzel pedig csak segítheti az ENSZ munkáját.
„A nő jogok egy olyan téma, ami elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz, aki vagyok, annyira mélyen gyökeredzik az életemben, hogy ennél izgalmasabb lehetőséget el sem tudnék képzelni. Még mindig annyi mindent kell tanulnom, de ahogy fejlődök, remélem, hogy még több egyéni tudásomat, tapasztalatomat és tudatosságomat bele tudom vinni ebbe a szerepbe” – mondta Emma hivatalos nyilatkozatában.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.