Starity

Anastacia a Rising Star zsűritagjaként mutatkozik be

2014. július 18. 15:03   |   Szerző: Fan-ily6889

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közelmúltban röppent fel a hír, miszerint az amerikai énekesnő is tagja lehet a német tehetségkutató műsor zsűrijének, tegnap pedig hivatalosan is megerősítették az információt.

hirdetés
Anastacia a Rising Star zsűritagjaként mutatkozik be

Anastacia számára nem lesz ismeretlen a zsűritagként való helytállás, ugyanis két évvel ezelőtt a brit X-Faktor vendégmentoraként tevékenykedett, ám akkoriban nem vállalta el a teljes körű feladatot a műsorban. 2010-ben pedig az Emma Bunton által vezetett Don't Stop Believing című brit tehetségkutató műsorban tűnt fel a négytagú zsűri között.

Most, hogy újra felépült egy betegségéből, ismét belevetette magát a munkálatokba, és az ősszel induló Resurrection Turné előkészületei mellett folytatja a legújabb nagylemezének promótálását is.

A hét elején Németországba látogatott, ahol a tegnapi nap folyamán bemutatták az augusztusban induló Rising Star zsűritagjait. Anastacia mellett a reggae-zenész Gentleman, az énekes-dalszövegíróként tevékenykedő Sasha, valamint Joy Denalane, német énekesnő erősíti a csapatot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek