Starity

Egymillió dollárt kapnak az Agymenők sztárjai

2014. augusztus 04. 22:10   |   Szerző: kat97

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszas megbeszélések és viták után Jim Parsons, Johnny Galecki és Kaley Cuoco megkapták az általuk kívánt összeget, de a Howardot és Rajesht alakító színészek még nem egyeztek meg a Warnerrel.

hirdetés
Egymillió dollárt kapnak az Agymenők sztárjai

A Pennyt, Leonardöt és Sheldont alakító három sorozatszínnész további három évre szerződött le a The Big Bang Theory folytatására. A fizetésüket 325 ezer dollárról emelték meg egymillióra, melyet részenként fognak megkapni a Warner Brothers stúdiótól. Ilyen összeget eddig csak a Jóbarátok hat szereplőjének sikerült kicsikarnia, ők tíz évvel ezelőtt, 2004-ben, a sorozatuk utolsó évada alatt kaszáltak ennyi pénzt fejenként.

Mayim Bialik (Amy) és Melissa Rauch (Bernadette) eközben továbbra is az Agymenőkhöz vannak kötve, ám jóval kisebb díjazásban részesülnek. Az biztos, hogy Helberg és Nayyar is megkötik a szerződéseiket még ezen a héten, hiszen az évad első részét hamarosan el kell kezdeni forgatni.

Nem meglepő, hogy a CBS és WB mindent megtesz, hogy a sztárokat maradásra bírják, hiszen az Agymenők hivatalosan is Amerika legnézettebb heti sorozata. Tavaly és idén átlagosan 20 millió nézőt ültetett le a csapat a tévékészülékek elé, a nézettség mellett pedig díjakban sincs hiány: Jim Parsonst fergeteges alakításáért már Golden Globe-bal is kitüntették.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek