Liptai Claudia barnára váltott új szerepe miatt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A döntés a hamarosan moziba kerülő Gondolj rám című filmnek köszönhető, így ez most nem paróka.


Liptai Claudia nagy változáson ment keresztül, ugyanis eddigi feltűnő hajszínei, a vörös és a szőke után most a barna következik. A váltás oka pedig a februárban moziba kerülő Gondolj rám című film, ugyanis Kern András most egy sokkal drámaibb énjét álmodta meg a műsorvezetőnek.
Az Aktív kamerái előtt azt is elárulta, hogy tupírozott frizurája összefüggésben áll a termékenységével, valamint vannak bizonyos gyakorlatias okai is.
„Pont most olvastam arról, hogy a nők életében mennyire fontos a haj dolog. Én például imádom, ha nagyobb a hajam, ha az egész úgy fönt van. Ez állítólag a termékenységet szimbolizálja, ráadásul minél nagyobb, annál kisebbnek és vékonyabbnak tűnök alatta. Hajszínben pedig már voltam vörös, voltam szőke és azt gondoltam, hogy eljött a pillanat, amikor lehetek barna is. A pillanat után pedig eljött a felkérés is Kern András filmjébe, amiben olyan dolgokat tudok megmutatni magamból, amit nem gondoltak rólam. Ez nem egy komikai szerep.”
Elmondta, hogy új hajszíne nyaralását is megkönnyítette, mert sokan így nem ismerték fel az utcán. Clau a nyarat barátokkal a Balatonon, Panka lányával pedig külföldön töltötte, ám pihenésnek nem volt helye, hiszen kislánya az aktív nyaralást kedveli.
A színésznőt egyébként hamarosan a Sztárban Sztár zsűrijében láthatjuk viszont a képernyőkön.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.