Starity

Megjelent Kristen Stewart új filmjének előzetese

2014. augusztus 09. 19:07   |   Szerző: LadyHady

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Camp X-Ray a Sundace Filmfesztiválon debütált és nagy sikert aratott, viszont eddig semmilyen előzetes nem látott napvilágot - egészen tegnapig.

hirdetés
Megjelent Kristen Stewart új filmjének előzetese

Még januárban a Sundace Filmfesztiválon volt a premierje Kristen Stewart új filmjének, a Camp X-Raynek, ahol egy teljesen új szerepben láthatjuk – női katonaként, akit a Guantanamo Bay-beli fegyházban helyeznek el, és beleszeret egy fogolyba (Moadi), akire 7 év kegyetlen rabság vár. A film nagyon jó kritikákat kapott a Sundace-en és különböző kritikusoktól, akik nemcsak Kristent dicsérték, de a rendezőt – akinek ez az első filmje – és a többi színészt is.

Tegnap este az IFC Films által megjelent a hivatalos előzetes is, amit már az egész filmvilág tűkön ülve várt.

Kristen, még a Camp X-Ray Sundance-i premierjén nyilatkozott így a filmről és a szerepéről: „Nagyon ideges voltam, amikor elkezdtem dolgozni és készülődni a forgatásokra, mivel nem gondoltam, hogy az emberek hinnének nekem, hogy keménynek néznék ki egyenruhában... Hogy olyan félelmetesre és masszívra tudnám alakítani a szerepemet.”

A Camp X-Ray az IFC Films szorgalmazásával október 17-én debütál az amerikai mozikban, azonban a magyarországi megjelenési dátum még ismeretlen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek