Szabó Zsófi skandináv kalandtúrán vett részt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi 16 napig volt távol, ugyanis Norvégiába utazott, hogy lelkileg és testileg feltöltődjön, ahonnan pár napja érkezett haza.


Habár a TV2-n a Jóban Rosszban idén nyáron nem állt le, a színészek kaptak egy kis szabadságot, így Szabó Zsófi is elkezdett azon gondolkodni, hová utazzon el. A szőkeség nem akart homokos tengerpartra menni, ezért úgy döntött, hogy körbejárja Norvégiát. A színésznő mindenféle tapasztalat nélkül vágott bele a túrába, és bár őt ismerték csapattársai, Zsófi egyedül indult neki az útnak, hisz barátai nem vágytak ilyesféle feltöltődésre.
A csoport egy negyvenfős busszal indult meg északra, és 34 óra utazás után érkeztek meg Norvégiába. A kikapcsolódás 16 napig tartott, így mindent ki kellett használniuk, hogy láthassák a fjordokat, vízeséseket és tavakat.
„Türkizkék gleccsertavak, fjordok, folyók ameddig a szem ellát. Nagyon kicsinek éreztem magam. Egy kis pontnak a világban. A sok hétköznapi probléma, a fájdalmak, a kétségek, minden enyhült a panoráma láttán. Soha nem fogom elfelejteni ezt az érzést. [...] Kint vagy a természetben és fizikailag is érzed, hogy gyógyul a lelked. Ennyi lenne? Ez lenne a titok? A lélek méregtelenítése. A természetjárás nem csak az izmaim dolgoztatta meg. Felértem a Nesaksla csúcsra, a tengerszintről 708 méter magasra. Csak ennyit tudok írni: mosolygott a lelkem” – írta a Jóban Rosszban Bettyje, aki szerdán a Mokka vendége volt, s éles kritikát fogalmazott meg a hazai celebekről.
„Rengeteg híresség elmegy, bikiniben fotózza magát, vagy elmegy bulizni, leissza magát. Én tényleg példásan szeretnék viselkedni, és megmutatni azoknak az embereknek ezeket a csodálatos helyeket, akik esetleg nem tudnak ide eljutni” – nyilatkozta.
A színésznő blogján is beszámolt varázslatos utazásáról, melyet ide kattintva olvashattok el.
Fotók: Instagram/Szabó Zsófi

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.