Starity

Walking Dead: még több halál és románc lesz az új évadban

2014. augusztus 18. 13:01   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az AMC nagysikerű sorozatának folytatása még több tragédiát hoz majd magával a készítők elmondása alapján, ugyanakkor románcoknak is szemtanúi lehetünk majd.

hirdetés
Walking Dead: még több halál és románc lesz az új évadban
Fotó: AMC

A The Walking Dead-rajongók már tűkön ülve várják azt a bizonyos október 12-i napot, amikor végre bekuporodhatnak a képernyők (vagy monitorok) elé és megnézhetik az ötödik évad legelső epizódját. Ám addig még hátra van két hónap, viszont a sorozat készítői nem restek újabbnál újabb részleteket elárulni a folytatással kapcsolatban – legutóbb például Scott M. Gimple osztott meg néhány dolgot.

„Azt mondanám egy tematikusabb helyről, hogy a dolgok rendkívül brutálisak lesznek és az élet is sokkal nehezebb lesz ezen karakterek számára, de együtt vannak, így több támaszuk van. Támaszkodhatnak egymásra és most egy kicsit jobban szükségük lesz erre a támaszra.”

Azonban nem borul minden teljes sötétségbe és nem csak a tragédiákról fog szólni az új szezon, ugyanis kiderült, hogy szerelmek fognak szövődni és jó néhány romantikus jelenetet is megcsodálhatunk majd.

„A szerelem vagy a romantika mozgatóeleme lesz ennek a szezonnak. Nem egy olyan elem lesz, ami az évadnak nagy részét kiteszi majd, de amint elérünk egy bizonyos pontjához az évadnak, egyre valóságosabb és egyre komplikáltabb lesz. Az emberi természet, a jó és a rossz részek mind olyan dolgok, amik kiegészítői és kompromisszumai a túlélésnek. A szerelem is ennek a része.”

Vajon tényleg szerelem fog kibontakozni két karakter között? A komplikáció esetleg egy újabb terhesség lehet? Vagy talán egy szerelmi háromszög?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek